Pedig a DAC jelenlegi helyzetében minden egyes pont aranyat ér, csakhogy Szenyicén hármat érdemeltek László Csaba védencei. Mellesleg csak azért, mert lőttek három gólt… Hogy a jegyzőkönyvbe mégis hogyan kerülhetett 1:1? Ez leginkább a játékvezető műve. Vnuk ugyanis két teljesen szabályosnak tűnő góltól és így két bajnoki ponttól fosztotta meg a DAC-ot, vitatható les miatt /Štepanovský a 16. pecben hiába talált a kapuba/ és még inkább nevetséges indoklással állítólagos támadó szabálytalanság okán /Ljubicsics remek fejese a 43. percben ezúttal is hiába szállt a jobb felső sarokba egy szöglet, mert Michalík és Kontár állítólag együttesen akadályozták a hazai bekket abbban, hogy a fejelő ellen védekezhessen /. Nevetséges kitaláció mindkét eset, a DAC-nak 3:0-ra kellett volna vezetni 45 perc után.
Még szerencse, hogy az első DAC-gólt megadta Vnuk, amikor is a 12. percben egy mintaszerű támadás végén Zsivkovics beadását a hosszú sarkon berobbanó Németh Zsolt, megszerezve második élvonalbeli találatát kapásból a rövid „pipába” bombázta /”Inkább ne rúgtam volna gólt, csak nyertünk volna” – kommentálta a gólját az egyre magabiztosabban és jobban játszó balhátvéd/. Semmilyen jel nem mutatkozott még csak halványan sem a tekintetben, hogy itt ne 3 ponttal távozzon a vendégcsapat, még akkor sem, ha való igaz: a 60.perctől jóval többet birtokolta a labdát a hazai csapat, csakhogy a jól záró DAC-védelem ellen semmit nem tudtak kitalálni. Így aztán kitalált nekik valamit a bíró. Michalík szabályos becsúszó szerelése után ideális helyzetben Vnuk „cirkuszi porondmester”szabadrúgást ajándékoz alig 22 méterre Slávik kapujától a teljesen tehetetlen vendéglátóknak. Más kérdés, hogy cseh légiósuk Březina parádés szabadrúgás-góllal esélyt sem adott az unatkozó Sláviknak a hárításra /1:1/. Meg is tapsoltuk volna elismerően, ha ez Pazar gól az 1:3-as végeredményt állította volna be, mert sokkal inkább ez lett volna igazságosabb az 1:1 helyett. Két szabályos góltól és ezáltal két értékes ponttól fosztották meg László Csaba védenceit, így az 1:1 után mindenki bosszús volt és abszolút igaza volt az egész meccsen kitartóan és fergeteges hangulatot teremtve az erdőháti zimankóban /mínusz 5 fokban zajlott a meccs/ a mintegy 300 főnyi fanatikus DAC-drukker seregletnek, amikor a megszokott buzdító rigmusaik után a „Cirkusz Senica, Cirkusz Senica” skandálással búcsúztak a 90 percen át általuk felpezsdített stadionból…
D.Tok Ernő
Fotó: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Edzői értékelés a DAC 1904 - Nagymihály (0:1) mérkőzés után
A tegnapi DAC 1904 - Nagymihály (0:1) bajnoki találkozót...