Back to top

Újra megszerettetné a rockzenét a fiatalokkal a Heaven's Devils

Publikálva: 2026, július 22 - 04:48
A Heaven’s Devils egy nemrégiben alakult felvidéki tehetségekből álló zenekar, akik különdíjban részesültek a dunaszerdahelyi Ki mit tud? tehetségkutatón. Az elismerősről és még sok másról a zenekar énekesével, Morva Dorinával beszélgettünk.
Újra megszerettetné a rockzenét a fiatalokkal a Heaven's Devils

Mikor és milyen indíttatásból alakult a zenekarotok?

A zenekarunk 2025 nyarán indult. A dobossal, Leventével már régóta ismerjük egymást, hasonló a zenei stílusunk és szeretünk együtt zenélni, így gondolkodtunk, hogy alapítunk egy zenekart. Bíborkára és Matyira teljesen véletlenül akadtunk, kiderült, hogy mind ugyanazt a stílust követjük és hasonlóak az álmaink. Bíborka tavasszal, Matyi pedig nyáron csatlakozott, így jött létre a jelenlegi felállás.

Már egészen kiskorodban megismerkedtél a zenével, az éneklés mellett pedig egy idő utána a gitározás is belépett az életedbe. Mindig is érdekelt a zene?

Amióta az eszemet tudom, a zene a mindennapjaim része. Anyukán azt mondta, hogy hamarabb énekeltem mint jártam. Szerettem volna valahogy lekísérni magam, zongorát pedig elég nehéz szállítani, így jött a gitár. 

Pár évvel ezelőtt még elsősorban Medve községben voltak fellépéseid, mostanában azonban a zenekarral együtt egyre több helyre hívnak. Mondhatjuk azt, hogy beindult a zenei karriered?

Szeretek szerepelni, örülök minden egyes fellépési lehetőségnek, legyen az komoly zenei vagy épp rock. Bízom benne, hogy a zenekarral együtt beindul a karrierünk. 

Tudatosan építed a pályafutásodat, tudomásom szerint ugyanis a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium tanulója vagy. A fejlődésed szempontjából választottad ezt az intézményt?

Azért választottam a győri konzervatóriumot, mivel szeretnék a zenével foglalkozni. A zene fontos szerepet tölt be az életemben. A fejlődésemhez szükségem van a jó iskolára és tanárokra. 

A zenekar többi tagjával is itt ismerkedtél meg?

A zenekar tagjai nem konzisok, itthon, Felvidéken tanulnak. Minket a zene szeretete köt össze, és hiszünk abban, hogy a zenének szívből kell jönnie, és őszintének kell lennie. 

A bandátok a falunapok és a különböző kulturális események állandó résztvevője, nemrégiben pedig az első komolyabb sikert is megélhettétek, mikor a húsz év után ismét megrendezésre kerülő Ki mit tud? versenyen különdíjban részesültetek. Mit jelent ez a siker a zenekar számára?

A Heaven's Devils szívesen szerepe rendezvényeken, fontos számunkra a kapcsolat a közönséggel. A Ki mit tud? pedig egy újabb lépcsőfok volt, hogy még több ember megismerhesse a stílusunkat. Szeretnénk, ha a mi generációnk is értené, szeretné a rock zenét. A Ki mit tud? közelebb vitt a céljainkhoz, fellépési lehetőségeket, új közönséget, ismeretséget hozott. Emellett a mentorunk, Puss Tamás tanácsaival segített minket. 

A szakmai elismerés mellett a zenekar jövőjét is nagyban befolyásolhatja ez a díj, ennek részeként ugyanis a városi médiavállalat jóvoltából videóklip-forgatási lehetőséget nyertetek. 

Nagyon örültünk a díjnak, ugyanis a döntőre írtuk meg az első közös, I'm still here című számunkat. Hamarosan stúdiózásra is sor kerül, és ehhez készül majd a videoklip. 

Ugyan még csak nemrég alakultatok, azonban az első komolyabb elismerést már bezsebeltétek. Ez a kemény munka és a sok próba eredménye?

“ A művészet semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül”. Hetente próbálunk, de sokat számít, hogy tehetséges zenészek álltak össze. 

Itt a nyár, mely egyet jelent falunapokkal és a kulturális eseményekkel? Sűrű pár hétnek néztek elébe?

Szinte minden hétvégén van fellépésünk, örülünk a lehetőségeknek, és nagyon várjuk a koncerteket. 

)MR)

Ezt már olvasta?

Címkék: Ki mit tud
Cookies