
A nyári óvodai ellátás összesen hat héten át biztosított. Július első napjaiban még valamennyi városi óvoda fogadta a gyermekeket, július 6-tól pedig négy intézményben folytatódik az ügyelet. Július 31-éig a Halpiac téri, a Komenský utcai, a Jesenský utcai és az Október utcai óvoda tart nyitva.
Augusztus 3. és 14. között három intézmény veszi át a feladatot: a Barátság téri óvoda, a Benedek Elek Óvoda és a Széchenyi utcai óvoda várja majd a gyermekeket. Az érdeklődés ebben az időszakban is jelentős, hiszen augusztusra is mintegy 300 gyermeket jelentettek be a szülők.
A város a nyári hőségre is igyekezett felkészíteni az intézményeket. Valamennyi óvoda minden osztálya rendelkezik ventilátorral, az udvarokon pedig árnyékolók segítik, hogy a gyermekek a melegebb napokon is biztonságosabb és kellemesebb körülmények között tölthessék idejüket.
A nyári óvodai ügyelet augusztus 14-én zárul. Ezt követően kezdődhetnek meg az intézményekben a szükséges karbantartási, javítási és festési munkálatok, valamint az udvarok rendbetétele és a belső nagytakarítás.
A nyári időszakban nagyobb fejlesztés is várható: a Rózsaligeti óvodában a tervek szerint megkezdődik az épület átfogó korszerűsítése, amely magában foglalja a hőszigetelést és a nyílászárók cseréjét is.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Ismert közösségi oldalak nevével élnek vissza a legújabb csaló SMS-ek
Szinte nem telik el hét anélkül, hogy ne találkoznánk...
A pénteki időjárás dióhéjban: forróság, majd zivatar
A hőség miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki péntek...