
A plébániai közösség hálás szívvel mond köszönetet Bernard atyának az elmúlt években végzett lelkipásztori munkájáért, szeretetéért, odaadásáért és figyelméért, amellyel a híveket szolgálta. A közösség imádságban kéri számára Isten áldását, erejét és a Szentlélek vezetését további papi szolgálatához.
Ugyanakkor a plébánia örömmel fogadja Ján Fábikot, az új szlovák káplánt, aki Szeredből érkezik Dunaszerdahelyre.
Bernard atya búcsúztatására 2026. július 29-én, a szlovák nyelvű szentmise keretében kerül sor. A plébánia szeretettel várja a híveket, hogy közösen mondjanak köszönetet szolgálatáért, és imádsággal kísérve őt új állomáshelyére.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Alacsony részvétel mellett egyértelmű igenek Dunaszerdahelyen
Szombaton, július 4-én országos népszavazást tartottak...
A kisebb településeken is működik a regionális autóbusz-közlekedés. A Nagyszombat megye által működtetett hívóbuszt tavaly több mint ezren vették igénybe
A közösségi közlekedés biztosítása a legkisebb...