Back to top

24 óra, 187 regisztráció, 310 kilométer

Publikálva: 2026, június 10 - 11:53
A vártnál is sikeresebb volt a TopRunDS hétvégi akciója: a június 6–7-én a Thermalparkban zajló 24 órás úszás során közel 200 regisztrált úszó több mint 300 kilométert teljesített a fürdő nagymedencéjében.
24 óra, 187 regisztráció, 310 kilométer

A hivatalos méréssel zajló versenyen 10 váltócsapat indult, ám a különleges kihívás olyannyira megtetszett a fürdővendégeknek is, hogy közülük 124-en – csehországi, lengyelországi, magyarországi és ausztriai vendégek – szintén bekapcsolódtak az úszásba.

Az éjjel-nappal tartó kihíváson végül 187 személy regisztrált, akik együttesen 310 kilométert úsztak le, ezzel meglehetősen magasra téve a lécet a jövő évre tervezett hasonló akció résztvevői előtt.

A váltóba benevezett csapatok közül végül a szervezők, vagyis a TopRunDS tagjai jegyezték a legjobb teljesítményt: 56,1 kilométerrel az első helyen végeztek. A hazai csapat tagjai egyébként összesen 119 kilométert úsztak le.

Aki kíváncsi az egyéni teljesítményekre, azokat EZEN a linken tekintheti meg.

Érdekes, különleges versenyben vehettek részt az érdeklődők – olyan eseményben, amelyre első alkalommal került sor Dunaszerdahelyen.

TopRunDS, -rovin-
fotó: Rózsár Vince (13) és TopRunDS (9)

Ezt már olvasta?

Címkék: TopRun DS
Cookies