Back to top

Kupaszerda: A rangadó tétje a negyeddöntő!

Publikálva: 2016, november 30 - 07:19
Ma este eldől, hogy a Slovnaft Cup tavaszi negyeddöntőjében ki fogadhatja a második ligás Poprád együttesét. Döntetlen eredmény esetén nincs hosszabbítás a rangadón, rögtön következik a tizenegyes párbaj. A DAC-Nagyszombat kupamérkőzés szerdán 19.00 órakor kezdődik.

Az „angol” hét közepén egyik hagyományos riválisával találkozik a DAC, a Nagyszombat elleni kerületi derbin eldől, hogy melyik csapat jut be a szlovák kupa - a Slovnaft Cup idei kiírásának utolsó nyolc együttese közé.

A kupanyolcaddöntő hivatalos játéknapjai 2016. október 18-19-re voltak kiírva, viszont ezeken a napokon nem fogadhattuk odahaza a Spartakot - átmeneti otthonunkban, Szencen a város nem engedélyezte a mérkőzés megrendezését, míg a DAC Aréna még átépítés alatt állt. A klubok és az irányító szervek megegyezése alapján ezért az 5. forduló utolsó párharca csak ma kerül megrendezésre.

László Csaba vezetőedző ismét kénytelen változtatni a szombati, Nagymihály elleni győztes kezdőcsapaton, hiszen a hosszabb kényszerpihenőre szoruló labdarúgóink mellett (Davis, Egri, Kocsis, Pačinda és Brašeň) Kwin is megsérült, míg Szarka még nincs megfelelő erőnléti állapotban.

Ebben az idényben immár harmadszor találkozunk a nagyszombatiakkal; mindkét eddigi ligameccsen egygólos vereséget szenvedtünk az ellenfél otthonában: a 2. fordulóban 2:1 arányban (gólszerzők: Edson, Paukner - Pačinda), a 13. fordulóban pedig László Csaba vezetőedző első találkozóján 1:0 arányban maradtunk alul (gólszerző: Tambe). A válogatott mérkőzések miatt szünet alatt a Spartak több kulcsembere is felépült a sérüléséből, és a legutóbbi két bajnoki fordulóban hat gólt és hat pontot szereztek (Sároseperjesen 3:1-re diadalmaskodtak, vasárnap pedig odahaza 3:0-ra győzték le a Miavát). Ezzel a két győzelemmel a tabella negyedik helyére jöttek fel.

A kupában legutóbb a 2009/10-es évad elődöntőjében találkoztunk a nagyszombatiakkal, akkor kettős győzelemmel (1:0 Dunaszerdahelyen és 2:0 idegenben) ellenfelünk jutott a döntőbe. Azóta mindössze egyszer sikerült bejutnunk a legjobb négy közé, mégpedig a 2014/25-ös szezonban (a Szenice végül tizenegyesekkel búcsúztatott minket). Tavaly a negyeddöntőig meneteltünk, és a zsolnai 0:3 után búcsúztunk a kupaküzdelmektől.  

Hogyan jutottak idáig?

DAC:

2. forduló: Beluša (III. liga) - DAC 0:1, góllövő Szarka

3. forduló: Svätý Jur (II. liga) - DAC 1:6, góllövők Sarr 3 (jeden z 11 m), Pačinda (11 m), Huk, vlastný Hulák

4. forduló: Liptovská Štiavnica (III. liga) - DAC 0:5, góllövők Šabala 2, Polievka, Pačinda, Almási

Trnava:

2. forduló: Stráža (III. liga) - Trnava 1:3, góllövők Edson, Mihálik, Jirka

3. forduló: Borčice (IV. liga) - Trnava 0:1, góllövő Greššák

4. forduló: Liptovská Štiavnica (II. liga) - Trnava 0:3, góllövők Bališ, Tambe, Sloboda

A Slovnaft Cup hivatalos szétírása szerint egészen a negyeddöntőig egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, egyből tizenegyes párbaj következik.

A mai rangadó továbbjutója a második ligában szereplő Poprád együttesét fogadja, amely a nyolcaddöntőben simán, 3:0-ra győzött a sároseperjesi Tatran otthonában.

A Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében ma 19.00-órakor a nagyszombati Spartak csapatát fogadjuk, játékvezetők Marhefka - Vorel, Chládek.

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies