
Pecze Károly sportpályafutását labdarúgóként kezdte, de egészségi okok miatt fiatalon az edzői pályát választotta.
Jó döntést hozott: szakmai tudásával, következetességével és csapatépítő képességével hamar elismert edzővé vált.
Nevéhez fűződik a DAC labdarúgócsapat történetének egyik legsikeresebb időszaka. Az 1980-as években vezetésével a csapat feljutott az élvonalba, majd rövid időn belül a csehszlovák futball meghatározó szereplője lett. 1987-ben kupagyőzelmet ünnepelhetett a klub, a következő idényben pedig a bajnokság élmezőnyében végzett, és nemzetközi szinten is emlékezetes mérkőzéseket játszott.
Pecze Károly pályafutása nem állt meg Dunaszerdahelynél: több ország élvonalbeli csapatait irányította. Munkáját mindenhol ugyanaz a szakmai igényesség és elhivatottság jellemezte.
Munkája nyomán nemcsak eredmények születtek, hanem közösségek is erősödtek.
Életútja és személyisége sokak számára példaértékű. Dunaszerdahely Városa ezúton mond köszönetet a gazdag és eredményes életműért.
(dszi)
Ezt már olvasta?
A szabadságra és az emberi méltóságra emlékeztek
A szlovák nemzeti felkelés kitörésének 82. évfordulója...
Négy szlovák párt – a Progresszív Szlovákia, az SaS, a Szlovákia Mozgalom és a Demokraták –, valamint a Magyar Fórum állít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteket Dunaszerdahelyen
Közös sajtótájékoztatót tartott a Vásártéren a...
