
Nagy Zsombor a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium diákja, ahol kitűnik a természettudományok és a technológia iránti érdeklődésével.
Céltudatos, kitartó, remek problémamegoldó gondolkodása van, következetesen tanul, és emellett szerepet vállal a közösségépítésben is.
Zsombor középiskolásként olyan szakmai és tehetséggondozó programokban vett részt, amelyek túlmutatnak a mindennapi iskolai követelményeken, mi több, nemzetközi környezetben is bizonyította felkészültségét.
Eredményei közül kiemelendő, hogy csapatával a nemzetközi szinten is rangos megmérettetésen, a panamai FIRST Global Challenge-en – a világ egyik legnagyobb ifjúsági robotikai versenyén – Szlovákiát képviselte. Nagy Zsombor munkája és eredményei egyértelműen igazolják, hogy tudatosan dolgozik szakmai fejlődésén és karrierjének építésén.
(dszi)
Ezt már olvasta?
A kisebb településeken is működik a regionális autóbusz-közlekedés. A Nagyszombat megye által működtetett hívóbuszt tavaly több mint ezren vették igénybe
A közösségi közlekedés biztosítása a legkisebb...

