Merthogy azt várta volna az emberfia, s talán maga Világi Oszkár is /és talán joggal/, hogy a stadionavatón mutatott játék és a 2:0-ás győzelem a sárga-kék alakulat tán még több szurkolót vonz majd, még akkor is, ha a Nagymihály azért nem a Trencsén, na de a DAC mégiscsak a DAC, s elvégre azt kell elérni, hogy bárki is az ellenfél a DAC/MOL-ARÉNA megteljen, mert mégiscsak a futball legfontosabb „kelléke“ a szurkoló, és annak kegyeit csak egyféleképpen lehet tartósan elnyerni: gólokkal, szép játékkal, és persze győzelmekkel.
Ezért is nagy dolog már az, hogy László Csaba irányításával a 15 megszerezhető pontból 9-et bekönyvelhetett a DAC /Myjava 2:1, Trencsén 2:0, Nagymihály 2:1/, s csak emlékezzünk, hogy nem sok híja volt a nagyszombati és a Slovan-elleni idegenbeli pontrablásnak /kétszer volt bosszantó 0:1 ugyebár/ A székely mesteredző jól látja a dolgokat: az ő dolga segítőivel együtt valóban az, hogy a klubtulajdonos/ok/ által teremtett háttér és a szurkolók lelkesedésének szintjére próbálja meg emelni a csapat produkciójának színvonalát. Ez csak kis lépésekben sikerülhet, ennek fényében nem kis dolog legyőzni a Nagymihályt sem. A keletiek igen jól szervezett és rendkívül mozgékony csapatát, a jelenlegi DAC-csapattal igen nehéz feladat volt felőrölni, márpedig sikerült többször is tiszta, gólt kívánó gólhelyzetet kialakítani, 5-6 tuti ziccer maradt ki, s a meccset valójában a 11-es okozta gólöröm eltúlzása tette nehezebbé, hiszen ha 1:0 után nem kap a középkezdés után egy elkerülhető es potyaízű /átmeneti/ egyenlítő gólt a DAC, akkor nem kellett volna a vendégek jól képzett afrikai légiós söprögetőjének kiállítása sem, és minden bizonnyal gólokkal nyernek Kontárék az emberelőny nélkül is. Ne feledjük, jelenleg László Csaba egyetlen egy gólfelelőse sem játszhat /Pacinda és, Szarka sérültek, Sabala, Polievka, Cernák formán kívül –bár utóbbi 3 esetében nem is beszélhetünk képzett gólerős csatárokról/, így aztán a csapatjáték eredményezi a gólokat, s talán ez még ebben a helyzetben jobb is, hiszen így a DAC végül is kiszámíthatatlan ellenfél, nem tudni, ki, honnan es milyen módon szerez gólt, valójaban bárki szerezhet gólt .. .
Ilyen helyzetekben értékelődik fel az edző szakmai tudása, amikor olyan csapatból kell lángokat szítania, amelyik épp csak füstölög, alig pislákolóan parázslik. Ezert nem kell, kedves és tisztelt igényesebb és sziporkázó sikerekre éhes DAC-drukkerek bosszankodni azért, hogy alig nyertünk, és hogy a játék sem volt az igazi. Ebben a keretben még messze nincs benne az a pusztító székelytűz, ami sorjában felperzselné az ellenfeleket, de lángnyelveket már látni, és ezek a lángnyelvek rendesen odacsaptak a kellemetlenül szívós, iparosként rakkoló Nagymihálynak is. Ez a 2:1-es győzelem igenis nagyon értékes és nincs mit rajta fanyalogni --- legfeljebb csak azon, hogy nem lett legalább 3:1 a vége, mert ez vastagon benne volt a csapatban..... Jöhet a kupameccs a Nagyszombat ellen, de nézők nélkül nem tud nyerni a László-11, ezért teljen meg csak az Aréna szerdán este is, Hajrá DAC.
D.Tok Ernő
Fotó: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Ideiglenesen Branislav Fodrek veszi át a DAC irányítását
A DAC új, ideiglenes edzői stábját Branislav Fodrek...