
Korábban már készítettem interjút birkózó lánnyal, viszont az esetedben is feltenném azt a kérdést, hogy lány létedre miért pont a birkózást választottad?
Mindig szerettem a sportot és a mozgást. Amikor először elmentem birkózóedzésre, nagyon megtetszett, ezért ott maradtam. Szeretem, mivel mindig kihívások elé állít, és mindig lehetőség van a fejlődésre.
Hogyan néz ki a versenyre való felkészülésetek?
A versenyek előtt sokat edzünk, gyakoroljuk a technikákat és birkózunk egymással. Emellett erősítünk és az állóképességre is kellő figyelmet szentelünk.
A dunaszerdahelyi Gaál Wrestling Team a város egyik legsikeresebb egyesülete. Mondhatjuk, hogy a fejlődés szempontjából a legjobb helyen vagy?
Szerintem igen. Gaál Attila az edzőnk, és nagyon sokat segít nekünk a fejlődésben. Mindig motivál minket, emellett pedig a csapatban is nagyon jó a hangulat.
Bár még az U15-ös korosztályban versenyezhetnél, már az idősebbek között is kipróbálhattad magad. Milyen különbségeket vettél észre az egyes korosztályok között?
Elsősorban azt tapasztaltam, hogy az idősebbek között erősebbek és tapasztaltabb versenyzők vannak. A tempó is gyorsabb, így sokat tudok fejlődni és tanulni.
Nem csupán bemutatkoztál, nemrégiben az U17-es szabadfogású és női bajnokságon a 61 kilogrammos súlycsoportban szlovák bajnoki címet szereztél. Hogyan élted meg ezt a sikert?
Nagyon örültem neki, mivel a siker mögött sok munka van. Jó érzés volt, hogy kifizetődött a sok edzés.
Nem csak a hazai, de a külföldi versenyeken is szép eredményeket értél el, januárban a XXII. Lőrincz Márton nemzetközi birkózó emlékversenyen szereztél aranyérmet, emellett pedig téged választották a legjobb külföldi birkózó lánynak is. Ez volt karriered eddigi legnagyobb sikere?
Igen, eddig ez az egyik legnagyobb sikerem. Nagyon örültem az aranyéremnek és annak is, hogy engem választottak a legjobb külföldi versenyzőnek.
Ahogy már fentebb is említettük, korosztályos szlovák bajnok vagy. Következő cél a korosztályos Európa- és világbajnokság?
Napról napra azon dolgozok, hogy ott is tudjak szerepelni. Jelenleg viszont a legfontosabb célom, hogy minél többet fejlődjek.
Szoktál álmodozni a nyári olimpián való részvételről?
Persze, szerintem minden sportoló álma az olimpián való részvétel. Remélem egyszer nekem is sikerül eljutni oda.
Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik most gondolkodnak azon, hogy elkezdjenek birkózni?
Azt üzenném, hogy bátran próbálják ki, mivel egy nagyon jó sport. Sokat lehet fejlődni, és egy jó csapatba, közösségbe kerül az ember.
MR, fotó: Gaál Wresling Team
Ezt már olvasta?
Ezüstérem, amely történelmet írt – Debre Viktort köszöntötték a szombati mérkőzésen
A szombati mérkőzésen különleges pillanatnak lehettek...

