
Az ülés egyik legfontosabb pontját a város 2025-ös pénzügyi gazdálkodásának jóváhagyása, valamint a 2026-os költségvetés első módosításának megtárgyalása jelentette.
A módosítás eredményeként a költségvetés több mint 5,19 millió euróval növekedett, mind a bevételi, mind a kiadási oldalon. A bevételek alakulását elsősorban az adóbevételek változása, a különböző állami támogatások, valamint a korábbi évek pénzmaradványainak bevonása befolyásolta. Ezzel párhuzamosan a kiadások is jelentősen emelkedtek, különösen a szociális és oktatási területeken, a városi rendezvények finanszírozásában, valamint a közszolgáltatások működtetésében. A költségvetési módosítás kiemelt hangsúlyt helyez a fejlesztésekre is: jelentős forrásokat különítettek el út- és járdafelújításokra, parkolók és közlekedési csomópontok kiépítésére, közterek revitalizációjára, valamint óvodák és városi épületek korszerűsítésére. Emellett új projektek előkészítése is megjelenik a tervek között, például a Bartók Béla sétány fejlesztéséhez kapcsolódó tanulmányok és tervezési munkák.
A képviselők megismerték a főellenőr éves beszámolóját és a legutóbbi ellenőrzések eredményeit is, de ugyancsak kiemelt jelentőségű volt a városi vagyon kezelésére vonatkozó új alapelvek elfogadása, amely hosszabb távon meghatározhatta az önkormányzati gazdálkodás irányát.
A napirend jelentős részét ingatlanokkal kapcsolatos döntések tették ki. Több pont foglalkozott városi tulajdonú telkek bérbeadásával, eladásával, illetve újabb területek megvásárlásával.
Így az egyik szorgalmi jog célja, hogy biztosítsák a buszpályaudvaron az akadálymentes hozzáférést az emelt peronhoz és az autóbuszokhoz, ezért szükségessé vált egyes, a felek tulajdonában lévő területek használatának jogi rendezése. Ennek keretében a város szolgalmi jogot szerzett a Dunaszerdahelyi Autóbuszközlekedési Vállalat (DSAD) egyes telkein a fejlesztés megvalósítására és üzemeltetésére, míg a DSAD hasonló jogot kapott egy városi tulajdonú terület használatára, elsősorban a közlekedéshez szükséges átjárás és hozzáférés biztosítására.
Egy másik jóváhagyott előterjesztés egy ajándékozási szerződés megkötésére irányult Dunaszerdahely városa és a Romológiai Kutató- és Módszertani Intézet között, amelynek keretében a város tulajdonába kerülne a roma holokauszt áldozatainak emlékműve.
E szerint a továbbiakban a város vállalná az emlékmű fenntartását, méltó állapotának megőrzését, valamint az áldozatokra való éves megemlékezések megszervezését.
Az indoklás szerint a 2006-ban felállított, roma művészek által készített emlékmű fontos történelmi és erkölcsi jelentőséggel bír, ezért annak városi tulajdonba vétele hosszú távon biztosíthatja megőrzését és méltó gondozását.
Napirendre került a szolgáltatások árainak meghatározása a 44. Csallóközi Vásáron, amely a város egyik legnagyobb hagyományos rendezvénye.
A javaslat külön kategóriák szerint rögzíti a díjakat, illetve a célja, hogy egységes és átlátható módon határozza meg a vásári részvételhez kapcsolódó költségeket.
Fontos pontként szerepelt egy együttműködési és finanszírozási megállapodás jóváhagyása a HC DAC Dunajská Streda és a város között, amely a helyi sportélet támogatását szolgálta.
A képviselő-testület elé került előterjesztés a HC DAC Dunajská Streda és Dunaszerdahely városa közötti új együttműködési és finanszírozási megállapodás jóváhagyására irányult. A javaslat szerint a város 2030 végéig évente 160 ezer euró vissza nem térítendő támogatást biztosít a klub számára a női kézilabda működésének és utánpótlás-nevelésének támogatására, azzal a kitétellel, hogy tartós kiesés esetén ez az összeg csökkenthető.
A megállapodás rögzíti, hogy a klub köteles a támogatást kizárólag sportcélokra fordítani, elszámolni vele, valamint tevékenysége során a várost népszerűsíteni és együttműködni vele. A szerződés meghosszabbítására is lehetőség nyílik, amennyiben azt a felek és a képviselő-testület is jóváhagyja.
Az előterjesztés indoklása kiemeli, hogy a klub az elmúlt években jelentős sikereket ért el – többek között bajnoki címeket és nemzetközi eredményeket –, ami hozzájárult Dunaszerdahely jó hírnevéhez is, ezért a város a továbbiakban is biztosítani kívánja a működéséhez szükséges stabil támogatást.
A testület foglalkozott a szociális ellátórendszerrel kapcsolatos kérdésekkel is. Több rendelet módosítása került napirendre, amelyek a szociális szolgáltatások feltételeit és díjazását szabályozták, beleértve a városi szociális központ és az idősek otthonának működését.
A módosítás célja az volt, hogy a valós költségekhez igazítsák a szolgáltatások díjait, miközben továbbra is biztosított maradjon a megfelelő minőségű és tápértékű ellátás a szociális intézményben.
Szó esett továbbá az óvodai felvételi feltételekről és a következő évek gyermeklétszámának alakulásáról is, ami a városi oktatási kapacitások tervezése szempontjából kulcsfontosságú volt.
A dokumentum szerint a város kilenc önkormányzati fenntartású óvodával rendelkezik, amelyek összkapacitása meghaladja a 900 férőhelyet, jelenleg pedig mintegy 820 gyermek jár ezekbe az intézményekbe. A statisztikai adatok alapján az elmúlt években enyhe csökkenés figyelhető meg a 3–5 éves korosztály létszámában, ugyanakkor továbbra is jelentős számú gyermek tartozik ebbe a csoportba.
A becslések szerint a 2026/2027-es tanévben mintegy 559 olyan gyermek lesz a városban, aki óvodás korú, közülük több mint 200 még nem jár intézménybe, ugyanakkor jogosult lesz az óvodai ellátásra. A számítások alapján a meglévő kapacitások elegendőek lesznek arra, hogy a város minden érintett gyermek számára biztosítani tudja az óvodai férőhelyet és a kötelező óvodai nevelés teljesítésének feltételeit.
Jóváhagyták a képviselők a 2026-os évre vonatkozó önkormányzati támogatások odaítélését is. A támogatási kérelmek négy fő területet érintettek: a kultúrát, a sportot, az oktatást és ifjúsági munkát, valamint a szociális és karitatív tevékenységeket. A legtöbb pályázat a kulturális és közösségi programok támogatására irányult, ezt követték az oktatási, majd a sport- és szociális területek.
A pályázati felhívásra összesen 125 kérelem érkezett, amelyből 29 kérvény nem érte el a támogatáshoz szükséges ponthatárt.
A képviselők ezt követően döntöttek Dunaszerdahely Város díjainak odaítéléséről is, amelyekkel a közösségért végzett kiemelkedő munkát ismerik el.
Dunaszerdahely díszpolgára címet Varga-Amár László kapja, míg a Pro Urbe-díjat Nagy Frigyes egykori alpolgármester, Kiss Péter, illetve Bíró Attila érdemelte ki. A Pro Urbe Juvenis-díjat Nagy Zsombor, valamint a New Redemption Studios alkotócsoportja – Szegfű Noel, Esztergályos Dominika és Soós Bertalan – kapta. A Dunaszerdahely Város Vállalkozója-díjat idén Ambrovics Ferenc veheti majd át, míg a Pro Educatione elismerést Németh Éva pedagógusnak ítélték oda.
A díjak ünnepélyes átadását 2026. április 25-én, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban tartják meg.
Az ülésen emellett a testületi tagok jóváhagyták a Dunaszerdahelyi Idősek Otthona igazgatója, a Dunaszerdahelyi Szociális Szolgáltatások Központja igazgatója, valamint a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ Dunaszerdahely igazgatója éves jutalmának a kifizetését, illetve prémiummutatóit is.
Az ülést az „Egyéb” napirendi pont, valamint az interpellációk zárta, ahol a képviselők további kérdéseket, javaslatokat fogalmaztak meg.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Ismertek a 2026-os év városi díjazottjai
Dunaszerdahely Város Képviselő-testületének 22. ülésén a...
Élőben közvetítjük a képviselő-testületi ülést
Ma délután két órától ül össze városunk képviselő-testülete.
