A győztes premier után ismétlésre várva
Múlt szombaton győztes mérkőzéssel debütált a DAC Aréna, csapatunk 6088 néző előtt 2:0 arányban legyőzte a bajnoki címvédő AS Trencsén együttesét. A felújított stadion első gólját a szerb hátvéd, Marko Zsivkovics szerezte, majd a hosszabbítás perceiben Branislav Ľupták találata tette biztossá a győzelmünket. A DAC egyúttal megszerezte első hazai sikerét is, hiszen az átmeneti szenci otthonunkban öt találkozón két döntetlennel csak két pontot gyűjtöttünk.
A sárga-kékek csatája
Holnap koraeste a két sárga-kék csapat összecsapásán megpróbáljuk megismételni a múlt heti győzelmünket. László Csaba vezetőedző ezúttal ismét számíthat Ljubičić játékára, aki egy hete négy sárga lap végett kényszerpihenőre szorult, viszont Brašeň sérülés miatt harcképtelenné vált. Az előző összecsapáson összeszedett bokasérülése hosszabb kiesést jelent, idén már nem is léphet pályára. Pačinda és Davis továbbra is sérüléssel küszködik, és bár Szarka már a csapattal edz, de még nincs olyan erőállapotban, hogy pályára léphessen.
Ismét a hetedik helyezett ellen
A múlt héten a tabella hetedik helyéről látogattak hozzánk a trencséniek, és a nálunk elszenvedett vereséget követően visszacsúsztak egy helyet. Jelenleg a Nagymihály áll a hetedik pozícióban, amely csak rosszabb gólarányának köszönhetően szorul a hatodik Rózsahegy mögé. A Zemplín legutóbb odahaza a Zólyombrézótól szenvedett 1:3-as vereséget, ezzel együtt sorozatban öt hazai bajnokit abszolváltak - ugyanis Nagymihályban is elkezdődött a gyepszőnyeg modernizálása, mely alá tavaszra fűtőberendezést telepítenek, ezért az MFK több mérkőzés pályaválasztói jogát is felcserélte. Šoltis edző védencei immár tíz hazai összecsapásnál járnak, idegenben csak hatszor léptek pályára. A csapat legjobb góllövői a négy találatnál járó Škutka és Mensah, Škutka azonban sérülés miatt már ősszel nem áll az együttes rendelkezésére. Viszont nagyon oda kell figyelnünk Mensahra, hiszen a huszonkét esztendős ghánai támadó középpályás vezeti a Fortuna Liga Tehetséglistáját. A nagymihályiak kedden bejutottak a Slovnaft Cup negyeddöntőjébe, amikor is odahaza 3:2-es győzelmet arattak a második ligában szereplő Nyitra felett. Ellenfelünk holnap az 50. élvonalbeli összecsapására készül.
Történelem
A tavalyi újonccal eddig négyszer mérkőztünk az élvonalban, de odahaza mindössze egyszer fogadtuk őket. Szinte napra pontosan egy éve, 2015. november 20-án 3:1-es győzelmet arattunk. Akkor Pačinda büntetőből kezdte meg a gólgyártást, majd a tegnap születésnapját ünneplő Szarka talált be kétszer, a végeredményt pedig a Kunca állította be a vendégek részéről. Az aktuális idény első egymás elleni mérkőzésén 0:1-es vereséget szenvedtünk a Zemplénben (gólszerző: Koscelník).
Táblázatok:
Teljes:
7. Michalovce 16 6-4-6 20:23, 22 pont
9. DAC 16 3-5-8 17:24, 14 pont
Hazai pálya:
3. Michalovce 10 5-3-2 16:11, 18 pont
11. DAC 6 1-2-3 4:10, 5 pont
Idegenben:
5. DAC 10 2-3-5 13:14, 9 pont
12. Michalovce 6 1-1-4 4:12, 4 pont
Élvonalbeli mérleg:
DAC: 22. idény, 673 mérkőzés: 213-164-296, gólarány 754:994
Michalovce: 2. idény, 49 mérkőzés: 13-12-24, gólarány 52:78
Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 4 2-1-1, gólarány 7:3
Stadionunkban: 1 1-0-0, 3:1
A Fortuna Liga 19. fordulójának műsora:
Szombat, 2016. november 26., 17.00: DAC-Michalovce, Zlaté Moravce-Prešov, Podbrezová-Senica, Žilina-Slovan
Vasárnap, 2016. november 27., 15.20: Ružomberok-Trenčín, 17.30: Trnava-Myjava
A DAC-Nagymihály bajnoki mérkőzés holnap 17.00-kor kezdődik, játékvezetők Smolák - Vorel, Lieskovský.
Forrás: fcdac.sk