Back to top

A DAC 1904 - Slovan mérkőzés előtt: Csúcsrangadó

Publikálva: 2026, február 6 - 19:14
A tabella első két helyezettjének a slágermérkőzésével indul a bajnoki tavasz. A DAC-Slovan derbi szombaton 18:00 órakor kezdődik.
A DAC 1904 - Slovan mérkőzés előtt: Csúcsrangadó

62 nap után

Elérkezett! Indul a pontvadászat tavaszi része és kezdésnek rögtön az egész szezon egyik legnagyobb slágermeccsét rendezik Dunaszerdahelyen. A Niké Liga 19. fordulójában a MOL Aréna ad otthont az őszi első két helyezett csatájának.

Odahaza napra pontosan két hónap után lépünk pályára – december 7-én 3:1-re győztük le a Nagyszombatot. Ennek szombaton lesz 62 napja.

A kerületi rangadót követően Zólyombrézóban zártuk az őszt, ahol 1:0-s sikert aratott a DAC és hárommeccsesre nyújtotta a győztes sorozatát, egyúttal hétre tornázta fel veretlenül megvívott bajnoki összecsapásaink számát.

Ennek is köszönhetően teleltünk a második helyen, egy pont hátránnyal követve a Slovant. Viszont az élboly nagyon sűrű, hiszen a Nagyszombat 3, a Zsolna pedig 4 ponttal áll a DAC mögött.

Ami a téli felkészülést illeti, a sárga-kékek hazai környezetben és Törökországban dolgoztak. A DAC összesen 4 mérkőzést játszott, amelyeket pozitív mérleggel (1-3-0) és 7:2-es gólaránnyal zárt. A játékoskeret többé-kevésbé együtt maradt, Matúš Kmeť és Nino Kukovec érkezett, az akadémiáról pedig Adam Lábo került fel az A-csapathoz. A távozások közül főleg Redzic Damir a Salzburgba való eligazolása kapott kiemelt figyelmet.

Tavasszal 14 bajnoki fordulót abszolválnak az együttesek; az első négy zárja az alapszakaszt, ezeket követően pedig jön a rájátszás tíz összecsapása. A fentebb említett első négy gárda már biztosan bejutott a felsőházba, a Niké Liga további hat résztvevőjének még egyaránt megvan az elméleti esélye a fennmaradó két hely megkaparintására.

Branislav Fodrek: Fontos, de nem sorsdöntő mérkőzés

A pozsonyi Slovan elleni holnapi közönségvonzó megmérettetéssel indul a DAC 31. élvonalbeli tavasza, ebből a 23. az önálló szlovák ligában és a 13. Világi Oszkár klubtulajdonos érájában.

„Én és a srácok is nagyon várjuk már a holnapot. Egy vezetőedző számára könnyebb, hogy nem kell külön motiválnom a srácokat, mert ez az összecsapás magában is komoly motivációt jelent” – mondta a tegnapi szezonnyitó sajtótájékoztatón Branislav Fodrek szakvezető, aki éppen csütörtökön ünnepelte a 45. születésnapját. „A szünet utáni első meccsek mindig különlegesek, de a srácok remekül edzettek és optimista vagyok. Minden idegszálunkkal a Slovanra összpontosítunk és bízom benne, hogy a szurkolóink segítségével is sikerül győztesen venni az akadályt. Tisztában vagyunk vele, hogy szépszámú nézősereg készül kilátogatni a stadionba, jó hangulatban egy kiváló összecsapás is lehet a holnapi. Remélhetőleg a lefújás után mi ünnepelhetünk.”

A hétvégi rangadót gyakran titulálják a bajnoki címért zajló csata sorsdöntő felvonásának, a DAC trénere azonban reálisan látja a helyzetet. „Nem gondolom, hogy a mérkőzés sorsdöntő jelleggel bírna a bajnoki elsőséget illetően. Még csak most kezdődik a liga, az egész tavaszi idény előttünk áll. Viszont mindkét fél számára mindenképpen egy fontos találkozó jön, főleg pszichológiai szemszögből. Sok mindent jelezhet a végkimenetel, de semmiről sem dönt véglegesen. Mindkét csapat jól ismeri a másikat, gyakran találkozunk, nehéz bármit is eltitkolni. Mindkét együttes alaposan felkészül a másikból. Apróságok dönthetnek, mint például egy pontrúgás vagy az, ki hibázik kevesebbet.”

A DAC ismét az erős fegyverévé akarja tenni a hazai környezetet. „Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz összecsapás vár ránk, de várjuk a holnapi kilencven percet. Erősek akarunk lenni odahaza, szeretnénk megismételni a tavalyi tavasz során bemutatott hazai sikersorozatot. Nem titkoljuk az ambícióinkat, nem akarunk kifogásokat keresni. Az ellenfél iránti tisztelettel, de egészséges önbizalommal felvértezve lépünk pályára.”

A bajnoki futball nélküli két hónapot követően itt az idő ismét felforrósítani a sárga-kék vért. Jöjjenek ki támogatni a DAC-ot a listavezető pozíciójáért zajló küzdelemben, amelyen az első a másodikkal csap össze. A DAC-Slovan rangadó egyszerűen kihagyhatatlan. Mindenki a stadionba – a szurkolók támogatása döntő lehet!

ŠK Slovan Pozsony: A hazai színtérre összpontosítva

Míg a DAC az ősz során hazai pályán 5 győzelmet, 3 döntetlen és 1 vereséget ért el, a Slovan ugyanilyen, 5-3-1-es mérleggel rendelkezik az idegenbeli mérkőzéseken.

Az égszínkékek ősszel három fronton is szerepeltek, az UEFA Konferencia Ligából azonban a fő szakaszt követően elbúcsúztak. Tavasszal így csak a bajnokságra és a Slovnaft Cup-ra (itt még a Nagyszombatban abszolválandó nyolcaddöntő vár a pozsonyiakra) koncentrálhatnak.

Vladimír Weiss vezetőedző játékoskeretében sem mentek végbe komolyabb változások a tél folyamán. A meghatározó futballisták közül csak Marko Tolić távozott, akit honfitársa, a Rijekából érkező Niko Janković igyekszik pótolni. A védelembe Svetozar Markovićot szerződtették a Plzeň csapatából, a támadósorba pedig a 21 éven alatti szlovák válogatott, Adam Griger érkezett kölcsönbe a Hradec Královétól.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Niké Ligában:
2024.09.14. – DAC-Slovan 1:2, gólszerzők: Kashia (öngól) – Barseghjan 2 (a második 11m), 6080 néző
2024.12.14. – Slovan-DAC 2:1, gólszerzők: Strelec, Kashia – Tuboly, 6694 néző
2025.04.12. – Slovan-DAC 2:2, gólszerzők: Sharani, Barseghjan – Blaško, Djukanović (11m), 8911 néző
2025.04.26. – DAC-Slovan 2:1, gólszerzők: Ramadan, Redzic – Ignatenko, 7420 néző
2025.09.20. – Slovan-DAC 3:2, gólszerzők: Barseghjan, Tolić, Blackman – Ramadan, Bajrić (öngól), 9487 néző

Történelem

A holnapi lesz a két gárda 83. egymás elleni mérkőzése az élvonalban, az eddigi mérleg az égszínkékeknek kedvez. Ősszel a Téglamezőn 2:3-as vereséget szenvedtünk; röviddel a lefújás előtt Ammar Ramadannak volt óriási egyenlítési lehetősége, de büntetőből a kapu fölé lőtt.

Odahaza a 43. összecsapásunk jön a Slovan ellen, itt is az ellenfél áll jobban az örökmérleg tekintetében. Ennek a kiegyenlítésére két DAC-győzelem szükséges. Érdekesség, hogy a stadionunkban megrendezett legutóbbi 27 DAC-Slovan rangadó mindegyikén esett legalább 1 találat – gólnélküli döntetlen utoljára 2009 őszén született Dunaszerdahelyen.

Ami a MOL Arénában lejátszott találkozók statisztikáit illeti, itt 17 alkalommal láttuk vendégül a Slovant, amelyeken összesen 53 gól esett (30:23 a mi szemszögünkből), ez 3,12-es meccsenkénti átlagot jelent. Az említett 17 megmérettetésből 8-at megnyertünk, 4 döntetlennel ért véget, 5 esetben pedig a vendégek örülhettek.

Az égszínkékek elleni utolsó hazai találkozó 2025 áprilisának a végén 2:1-es DAC-sikert hozott.

Említésre méltó az a tény is, a DAC a MOL Arénában abszolvált eddigi 184 meccsének (bajnokság, kupák, felkészülés) a látogatottsági listája első négy helyén pont a Slovan elleni találkozók állnak. Mind a négy átlépte a 11 600-as határt, a legtöbben 2023 májusában voltunk, amikor is a bajnoki cím szempontjából sorsdöntő csatát 12 211 néző látta élőben.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Slovan ellen:
- Diňa, Ürge, Ramirez, Trusa
3 - Bari, Kalmár, Krstović, Ramadan
2 - Kašpar, Jančula, Radványi, Gašparík, Delarge, Gajan, Štepanovský, Pačinda, Davis, Vida K., Divković, Redzic
1 - Simon, Takáč, Mičinec, Fieber, Mašek, Hrabáč, Čorić, Copa, Zsákovics, Rimanovský, Kweuke, Fodrek, Krišto, Szabó, Kwin, Šabala, Šafranko, Bayo, Herc, A. Fábry, Balić, Schäfer, Sharani, Balogh, Blackman, Goure, Čermák, Gavrić, Vitális, Tuboly, Blaško, Djukanović
öngól - Kashia, Bajrić
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
Dajto televízió
https://m4sport.hu/ internetes televízió
https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 31. idény, 960 mérkőzés: 365-243-352, gólarány 1226:1290
Slovan: 79. idény, 2284 mérkőzés: 1160-522-602, gólarány 4059:2619

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 82 17-20-45, gólarány 86:145
Stadionunkban: 42 14-12-16, 55:61

A DAC-Slovan bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Očenáš - Jekkel, Pacák.

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Cookies