
Dunaszerdahely városa idén is bensőséges karácsonyi hangulatba öltözött: a karácsonyi vásár heteken át adott teret a találkozásoknak, az együttlétnek, és minden vasárnap közös gyertyagyújtásra hívta a város lakóit - köszöntötte az ünneplőket Kevicky Tünde, hangsúlyozva: az advent valódi üzenete az egymás felé fordulás, a közösen megélt pillanatok ereje.
A nagyszámú közönséget Hájos Zoltán is üdvözölte, önmaga és az önkormányzat nevében. Mint fogalmazott, ez a vasárnap több szempontból is különleges: a pogány hagyományok szerint ilyenkor tüzek gyúlnak a nap visszatérésének ünnepére; a zsidó közösség a hanukia nyolcadik gyertyáját gyújtja meg; míg a keresztény felekezetek – római katolikusok, reformátusok és evangélikusok – az adventi koszorú negyedik gyertyájánál érkeznek meg a várakozás teljességéhez.
„Egy közösség tagjaiként, még a kedvezőtlen időjárás ellenére is, jó együtt lenni“ – hangsúlyozta a városvezető.
„Jó megélni a békességet, a biztonságot, azt, hogy itt, a vásártéren egymásra figyelve ünnepelhetünk. Örüljünk egymásnak, és annak, hogy közösségként lehetünk jelen.“
Ünnepi gondolataiban kiemelte: „Az adventi koszorú negyedik gyertyája a szeretet gyertyája. Kívánom, hogy fénye költözzön be a szívünkbe, vigyük magunkkal otthonainkba, és kísérjen el bennünket egészen karácsonyig, hogy szeretteink körében valódi tartalommal élhessük meg az ünnepet“.
Szavait tett követte: meggyújtották a koszorú negyedik gyertyáját, s ezzel fellobbant a szeretet lángja a város adventi koszorúján.
Az est különleges üzenetére Kevicky Tünde is felhívta a figyelmet: 2025-ben ritka egybeesés tanúi lehetünk, hiszen ugyanazon az estén gyújtja meg a keresztény közösség az advent negyedik, utolsó gyertyáját, mint ahogy a zsidó közösség a hanukia nyolcadik mécsesét. Ez a találkozás – mint fogalmazott – a fény, a hit és a remény közös üzenetét hordozza, és közösségépítő erejével gazdagítja városunk kulturális sokszínűségét.
A közös ünneplés folytatásaként a színpadra lépett a helyi zsidó hitközség vezetője, Schwartz József, aki szintén hangsúlyozta az este szimbolikus jelentőségét: „ma este mindkét közösségben teljessé válik a fény“ – mondta, majd felidézte a hanuka ősi, mégis ma is időszerű történetét.
Beszédében rámutatott: a hanuka üzenete nem csupán a múltról szól, hanem a jelenről is – Európáról, rólunk.
„A keresztény és zsidó közösségek egyaránt érzik, hogy értékeiket, hitüket, kultúrájukat kihívások érik. A felgyulladó fények azonban világos üzenetet hordoznak: a sötétség felett a fény mindig győzedelmeskedik“ – fogalmazott.
„Ma este nem csupán gyertyákat gyújtunk. Ma este reményt gyújtunk, bátorságot gyújtunk, és hitet abban, hogy a fény - ha együtt őrizzük - mindig erősebb lesz a sötétségnél“ - emelte ki Schwartz József.
Az ünnepi gondolatokat követően meggyújtották a hanuka nyolc gyertyáját, erősítve az elfogadás, az összetartozás és a közösség erejének üzenetét.
Az ünnep hangulatát a Preßburger Klezmer Band és Juhos Attila zenéje tette teljessé, bensőséges, emelkedett légkört teremtve a közös gyertyagyújtáshoz.
A negyedik adventi vasárnapon készült további felvételeinket képgalériánkban tekinthetik meg.
Szöveg és kép: Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Családias karácsonyváró ünnepség a mentálisan sérült fiatalokkal a városi nyugdíjasotthonban
Bensőséges, meleg hangulatú karácsonyváró programnak...
Ilyen volt a negyedik adventi vasárnap a karácsonyi vásárban!
Különleges alkalom jött el 2025-ben. A keresztény...
