
Az alapszakasz második felének nyitófordulójában a tabellaszomszéd Nagymihály otthonában léptünk pályára. A találkozó előtt mindössze egy pont választotta el egymástól a két sárga-kék együttest, így igazi dobogóért vívott csata várt ránk a szezon meglepetéscsapata ellen. Célunk az előző fordulóban elszenvedett vereséget követően a javítás és a győztes útra való visszatérés volt.
Sikerült is ebben a szellemben kezdenünk a mérkőzést. Hiszen már a 6. percben megszereztük a vezetést. Gruber egy Nemanić által felívelt labdát okosan visszafejelt a mögötte érkező Syllának, aki a tizenhatos vonaláról hatalmas erővel lőtt a hazai kapuba – 0:1. Gyönyörű találat volt, amellyel megadtuk a meccs alaphangját. Játékunk lendületesnek bizonyult, a 10. percben viszont Popovićnak is akadt dolga: Taylor-Hart közelről próbálkozott, de kapusunk lábbal hárított. A hazaiak egyenlítési kísérletét követően továbbra is mi maradtunk kezdeményezőbbek, és több veszélyes akciót is vezettünk.
A 20. percben azonban a nagymihályiak kihasználták a második komoly lehetőségüket. Pauschek passzát Ramos tette középre, és a berobbanó Cottrell közelről betalált – 1:1. A kapott gól után sem estünk vissza, sőt, Gruber szögletzászló mellőli szabadrúgása után – a korábban Dunaszerdahelyen is futballozó – Bednár fejéről a kapufára pattant a labda, ami emlékeztetett a múlt heti Zsolna elleni peches pillanatokra.
Nem sikerült ugyan visszavennünk a vezetést, de továbbra is nálunk volt többet a labda. Djukanović megpattanó lövése, Udvaros próbálkozása, Redzic aktivitása és Kapanadze megindulásai rendre veszélyt jelentettek Lukáč kapujára. A hazai védelem többször is beleállt a lövéseinkbe. A félidő végén is mi birtokoltuk többet a labdát, és a 43. percben Djukanović fejese után ismét közel jártunk a gólhoz, de a kapus ezúttal is védeni tudott. Korai vezetésünk után a helyzetkihasználás okozott gondot, így a szünetre döntetlennel vonultunk az öltözőbe.
A második játékrész sajnos hidegzuhannyal indult: még alig kezdődött el a félidő, amikor az üresen hagyott Paulauskas nagy gólt zúdított a kapunkba – 2:1. Nem ez volt a kezdés, amiről álmodtunk, de igyekeztünk azonnal ritmust váltani: Djukanović előtt adódott hatalmas lehetőség az egyenlítésre. Csapatunk legjobb góllövőjének első próbálkozását védte a Lukáč, az ismétlés pedig az üres kapu fölé szállt. Az egész csapat érezte, hogy ebből a meccsből még bármi lehet, és lett is!
A 63. percben Branislav Fodrek hármas cserével frissített: érkezett Ramadan, Gagua és Ouro, és velük együtt új lendület, új tűz is a pályára. A váltás azonnal meghozta az eredményt: a 68. percben Gagua passzát Redzic kapta meg, és mesterien kilőtte a hosszú sarkot – 2:2. A negyven DAC-drukkert számláló vendégszektor felrobbant örömében.
Nem is kellett sokat várni a következő gólra: alig két perccel később újra a csereként beállt trió villant! Gagua átadását Ouronak nem sikerült megszelídítenie, de még így is Ramadanhoz tudott passzolni, aki ismét vezetéshez juttatta csapatunkat – 2:3. Szenzációs fordítás, igazi csapatmunka volt! Ramadannak, akárcsak Redzicnek ez volt az ötödik találata ebben a szezonban.
A folytatásban a szír játékosunk kis híján újabb gólt szerzett, Redzic beadásai is veszélyesen érkeztek, Popović pedig magabiztosan húzta le a hazai pontrúgásokat. Közben a hazaiak mestere, Anton Šoltis is hármas cserét hajtott végre, a mieink azonban higgadtak maradtak. És amikor már mindannyian a hármas sípszót vártuk, sikerült feltennünk az i-re a pontot. A 87. percben Dzotsenidze szabálytalankodott Gaguával szemben, a grúz esését követően tizenegyest kaptunk, Djukanović pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt – 2:4. Montenegrói csatárunk hetedik gólját szerezte idén. Innen már nem volt visszaút a Nagymihálynak, mi pedig teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot egy elképesztő második félidő után.
Ez volt az, amit látni akartunk: csapatmunka, győzelembe vetett hit és fordítás! A srácok ma megmutatták, hogyan kell harcolni a dobogóért, és a cserék is tökéletesen ültek. Szép volt, fiúk! Ez volt 100. idegenbeli győzelmünk az élvonalban, melynek köszönhetően jelenleg a második helyen állunk a tabellán. Folytatás jövő héten odahaza a Kassa ellen. Legyünk minél többen a MOL Arénában!
Edzői értékelés:
Branislav Fodrek (DAC 1904): „Egy ilyen eredmény után elégedettek lehetünk. A Zsolna elleni peches mérkőzést követően most értékes és fontos három pontot szereztünk. A meccs kezdetétől a saját célunkat követtük, és gyorsan meg is szereztük a vezetést. Az ellenfél ezután feléledt, egyenlített, majd a második félidőben egy hibánkat kihasználva előnybe is került. A találkozó a fordulópontjához érkezett, de sikerült kivédekeznünk a hazai helyzeteket, majd kiegyenlítettünk, utána gyorsan átvettük a vezetést, melyet végül egy sikeres tizenegyessel meg is erősítettünk. Ez a győzelem egy erős és minőségi ellenféllel szemben különösen értékes. Örülünk, hogy mindhárom pontot hazavihetjük.”
Anton Šoltis (Nagymihály): „Tudtuk, mire számíthatunk az ellenféltől. Egyetértek az edzőjükkel: egy kiváló taktikai mérkőzést játszottunk. Elég lehetőségünk volt a gólszerzésre. 2:1-es állásnál tizenegyest kellett volna kapnunk, és Taylor-Hart helyzetéből is rúghattunk volna egy gólt. Ezután kiengedtünk, elvesztettük a koncentrációt, és a vendégek megbüntetettek bennünket a durva hibákért. Tudtuk, milyen minőségű csapattal állunk szemben, de ráfizettünk a könnyelmű hibáinkra. Néha elég lett volna egy egyszerű labdaelrúgás vagy egy taktikai szabálytalanság. Ehelyett négy gólt kaptunk, pedig összességében jó mérkőzést játszottunk.”
MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE - DAC 1904 2:4 (1:1)
Niké Liga, 12. forduló, Nagymihály, 2025. 10. 25., 15:30
Játékvezetők: Choreň - Straka, Halíček
Nézőszám: 1153
Gólszerzők: 20. Cottrell, 46. Paulauskas, ill. 6. Sylla, 68. Redzic, 70. Ramadan, 89. Djukanović
Sárga lap: 65. Begala, ill. 41. Mendez, 70. Ramadan, 77. Djukanović
DAC 1904: Popović - Kapanadze, Kacharaba (K), Nemanič, Mendez (81. Modesto) - Gruber (63. Gagua), Tuboly (91. Herc), Udvaros (63. Ramadan) - Redzic, Djukanović, Sylla (63. Ouro)
Nagymihály: Lukáč - Čurma, Bednár, Dzotsenidze, Pauschek (K) - Cottrell (75. Zubairu), Park (75. López), Ramos (66. Begala) - Brosnan (75. Hugo Ahl) , Paulauskas, Taylor-Hart
Labdatartás: 44% : 56%
Lövések: kapura: 5:11, mellé: 5:5
Szabadrúgás: 13:15
Szöglet: 3:5
Les: 0:0
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Itt nézhető vissza a Hazai pályán Taras Kacharabával
Itt nézhető vissza a Hazai pályán Taras Kacharabával – a...
