Edzői értékelés:
Branislav Fodrek (DAC 1904): „Egy ilyen mérkőzés után természetesen nem lehetünk elégedettek. Más elképzelésünk volt róla, de ilyen a futball. Már többször elmondtam: nem a helyzetek, a kapufák vagy a labdabirtoklás számít, hanem a gólok. Ebben pedig a Zsolna volt a jobb. Súlyos hibák után bűnhődtünk. Utána is hatalmas nyomást gyakoroltunk, záporoztak a beadások a tizenhatosba, megvoltak a helyzeteink, de ha nyerni akarunk, gólokat kell szereznünk. Nem gyűjthetünk pontokat, ha ennyi helyzetet elpuskázunk. Ezen változtatnunk kell! Most csak gratulálhatunk az ellenfélnek, és magunkat okolhatjuk a vereségért. Együtt nyerünk és együtt is veszítünk.”
Pavol Staňo (Zsolna): „Érdekes mérkőzést láthattunk, rengeteg helyzettel, és elmondhatjuk, hogy ebből a hazaiak előtt adódott több. Másfelől viszont jól kontrolláltuk a találkozót, és kontrákból akár további gólokat is szerezhettünk volna. Az első 10-12 percünk jól sikerült, utána viszont a DAC vette át az irányítást. A tizenhatosunk előtt veszélyesek voltak, de sikerült ezt átvészelnünk. Mi viszont két gólt szereztünk, mindkettőt Roginić lőtte, ennek örülünk. Ezt követően készen álltunk veszélyt teremteni az ellentámadásokból, ugyanakkor volt egy kis szerencsénk is a kapufáknál. De ez hozzátartozik a futballhoz. Ma nekünk volt szerencsénk, és ez is hozzájárult a győzelemhez. Hogy igazságos-e ez a siker vagy sem, azt nem tisztem értékelni. Örülök a három pontnak, és annak, hogy a játékosok mindent beleadtak a meccsbe.”
dac1904.sk
Ezt már olvasta?

Válogatottak akcióban: a DAC játékosainak októberi válogatott fellépéseinek összegzése
Azon mérkőzések áttekintése, amelyeken a DAC labdarúgói...