
30% kedvezmény a bérletekre
A megye egyik legfontosabb újítása a regionális és városi közlekedés összekapcsolása, amelynek köszönhetően az utasok már egyetlen jeggyel utazhatnak falujukból egészen Nagyszombatig. „Szeretnénk, ha még többen fedeznék fel a regionális buszok előnyeit. Ezért az Európai Mobilitási Hét idején 30 százalékos kedvezményt biztosítunk a legnépszerűbb, 30 napos bérletre” – emelte ki Jozef Viskupič megyeelnök.
A kedvezménynek köszönhetően a REGIO bérlet ára 90,50 euróról 60 euróra, a KOMBI bérlet ára pedig 100,50 euróról 70 euróra csökken. Emellett az 500-as tarifazónában a PCL KOMBI bérlet is olcsóbb lesz: 20 euró helyett mindössze 15 euróba kerül.
Kerékpáros reggelik és közösségi élmények
A Mobilitási Hét nemcsak a buszközlekedésről szól. Szeptember 17-én a kerékpárosokat országszerte reggelivel várják – többek között Galántán, Galgócban, Pöstyénben, Szenicén, Szereden, Szakolcán vagy Nagyszombatban.
„Egy online platformon keresztül is összekapcsolódunk, így közösen kezdhetjük a napot egy kávéval. A célunk, hogy egyre többen próbálják ki a kerékpáros közlekedést a mindennapokban – akár munkába, iskolába vagy edzésre menet. Ez egyszerre tesz jót a környezetnek és az egészségnek is” – hangsúlyozta Silvia Prokopová, a megye kerékpáros koordinátora.
Új közösségi tér a bicikliseknek
A kezdeményezések az ETM után is folytatódnak. Szeptember 23-ától a Nagyszombati Kreatív Központban (Hlavná 17) megnyílik a Megyei Cyklospot, ahol a kerékpárosok kisebb javításokat végezhetnek, valamint részt vehetnek beszélgetéseken és előadásokon.
A program részeként szeptember 28-án gyerekeknek szóló kerékpáros felvonulásra is sor kerül, emellett több szakmai előadás és képzés várja az érdeklődőket a kerékpáros infrastruktúra fejlesztéséről, közlekedési jelzésekről és adatelemzésről.
(sajtóhír)
Ezt már olvasta?

„El nem feledett szomszédok” – a gyűlölet és a faji üldöztetés áldozataira emlékeznek
Dunaszerdahelyen szeptember 9-én csatlakoznak az „El nem...

Csomagokat osztottak a rászoruló családok számára
Másfél éves kihagyás után a munkaügyi minisztérium újra...