Back to top

Legyünk büszkék arra, hogy Szent István örökösei vagyunk

Publikálva: 2025, augusztus 21 - 08:48
Szerda kora este az államalapító, Szent István király örökségére emlékezett Dunaszerdahely.
Legyünk büszkék arra, hogy Szent István örökösei vagyunk

A Szent György Kórus énekével, a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola diákja, Csütörtöki Kristóf szavalatával, valamint Új Sámuel hegedűművész előadásával köszöntötte Dunaszerdahely augusztus 20-át, nemzeti ünnepünket, majd Bíró Éva üdvözölte a megjelenteket, kiemelve Magyarország pozsonyi nagykövetségének beosztott diplomatáját, Lakner Mártont, városunk alpolgármestereit, Karaffa Attilát és Puha Györgyöt, a jelenlévő városi képviselőket, a történelmi egyházak képviselőit, a városi és megyei intézmények vezetőit, a civil szervezetek képviselőit.

„Mi, magyarok kincseket kaptunk az elődöktől. A szabadság, a meg nem alkuvás, a testvérét szerető és megőrző értékek kincseit. Mert, a földi javak elfogynak, de a szellemi örökség megmarad. A megmaradást pedig meg kell védeni és továbbadni. Mert 1100 éve itt élünk ebben a csodás Kárpát-medencében, és bár sokan szerették volna elpusztítani a magyarok nemzetségét, nem sikerült nekik“

– szólt a jelenlévőkhöz Karaffa Attila, majd a múltbéli meghurcoltatások ellenére is kitartó őseink példáját felhozva szólította fel nemzettársainkat a kitartásra, magyarságunk vállalására, hogy tovább éljen Szent István öröksége.

A nemzettudat fontosságát hangoztató szavai mellett a többségi nemzetnek is üzent államalapítónk szavaival: „»az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő« – mondván, ezt kellene tudatosítania mind a többségi nemzetnek, mind azoknak a nemzettestvéreinknek, akik inkább háttérbe szorítanák magyarságukat.

„A városunkat alapítók és építők is hittek az erős kövek mellett a lelkek erejében is. Különböző vallású, nemzetiségű, gondolkodású emberek lakták és lakják most is városunkat. Nekünk nem lehet más célunk, minthogy erőt merítve az államalapító bölcs meglátásaiból és elődeink elhivatottságából, mi se térjünk le erről az útról. Építsük békében városunkat, védjük meg értékeinket, nyújtsunk baráti jobbot a másiknak. Legyünk büszkék arra, hogy Szent István örökösei vagyunk, és ezt a büszkeséget alázattal adjuk tovább a jövő ifjúságának is!“ – hangoztatta ünnepi beszédében városunk alpolgármestere.

„Amit István király megálmodott édesapjával és nagyapjával együtt, hogy létre kell hozni egy állami intézményt, az teljes mértékben sikerült. Ezért ez a legfényesebb ünnepünk, ezért lehetünk méltán büszkék augusztus 20-ra“ – köszöntötte az ünneplőket Berényi József, Nagyszombat megye alispánja

„Nem igaz az a teória, hogy Szent István országa elnyomó lett volna a nemzetiségek felé, bár gyakran érvelnek ezzel itt Szlovákiában is. Tudjuk, hogy ez nem így volt, mert hogyha ezer évig elnyomnak valakit, akkor az nem tud fönnmaradni“

– folytatta az alispán, hozzátéve, hogy a történelemből tudhatjuk, hogy a Magyar Királyság nem ilyen volt, hiszen mindenki megőrizhette nyelvét, kultúráját; a Magyar Királyság mindig is befogadó volt.

Karaffa Attila szavaira reagálva fontosnak tartotta kiemelni, hogy Szent István király Imre hercegnek írt intelmeiben megfogalmazta: az egynyelvű ország az esendő, a többnyelvű ország virágzó. A Szent István intelmeiben megfogalmazódó emberi erény és bölcsesség, az páratlan – emelte ki Berényi József –, „hiszen azt mondja, türelemmel kell kormányozni. Az, aki türelemmel kormányoz, az király, aki türelmetlenül, az zsarnok. Megállapítja azt, hogy mindenkire oda kell figyelni. Megállapítja azt, hogy alázattal kell vezetni egy országot. Csupa olyan bölcsesség, ami ma nagyon sokszor, ha a politikai diskurzust figyeljük, sajnos hiányzik“.

A szomszédunkban zajló háború kapcsán is visszanyúlt államalapítónk tetteihez, feltéve a kérdést: „Vajon megvan-e a mai európai vezetőknek a bölcsessége, ami megvolt Szent Istvánnak és László királynak ahhoz, hogy befejezzék azt az öldöklő háborút, ami a szomszédban zajlik?“

A múlt és a jelen hazai és európai történéseiről beszélve, a jövő zálogaként fontosnak tartotta kiemelni, hogy

„vissza kell térni az intelmekhez, vissza kell térni a keresztény kultúrához, a hagyományokhoz, mert egyébként, ha Európa nem lesz keresztény, akkor nem lesz semmilyen – mondta ezt egy tőlem bölcsebb ember. Megvan a sorvezető, megvan a minta, azt tudjuk csak mondani mindenkinek, hogy kérem, lapozzák fel Szent István Imre herceghez írt intelmeit, és meg fogják találni a megoldást“ – zárta ünnepi szavait Berényi József.

Az ünnepi köszöntők elhangzása után a városi és a megyei intézmények, a történelmi egyházak, civilszervezetek és a politikai pártok képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit, majd a Himnusz közös éneklésével záródott az augusztus 20-ai ünnepi megemlékezés.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies