A közgyűlés a pártszervek üresen maradt helyeinek betöltésével is foglalkozott, a megüresedett alelnöki pozícióra Bugár Béla Ravasz Ábelt javasolta, aki a párt kisebbségvédelmi és a polgári társadalom fejlődéséért felelős politikai kabinetet vezeti. "Logikus lépés volt, hogy a megüresedett pozícióra éppen Ravasz Ábelt javasoltam, aki átfogó módon foglalkozik a polgári társadalom és a kisebbségek kérdéseivel"- indokolta meg választását az elnök. Véleménye szerint a Híd teret biztosít a fiataloknak is. "Azok, akiket kormányzati posztokra juttatunk, bebizonyították, hogy képesek ellátni a feladatot. Ezzel is meg akarjuk mutatni azt, hogy ennek a pártnak sok fiatal, perspektívával rendelkező képviselője, tehát jövője van"- tette hozzá Bugár.
Forrás: (most-hid.sk)
Ezt már olvasta?
A megfelelő minta felvértezi a következő nemzedéket is
Mi a szerepe ma az identitásnak, és hogyan formálja...
A nyugdíj-megtakarítás kiemelkedő növekedése
2025-ben a kiegészítő nyugdíj-megtakarításban (harmadik...