
A konferencia helyszíne a MOL Aréna volt, ahol egy egész napos szakmai program során a résztvevők 10 előadást hallgathattak meg. A rendezvény célja az volt, hogy Szladits Károly munkásságát, mint inspirációs forrást mutassa be, különös tekintettel a magánjog történetére, elméletére és kortárs kihívásaira. „A nemzetközi diákkonferenciával Szladits Károlynak és munkásságának szerettünk volna emléket állítani. Alapítványunk arra törekszik, hogy ápoljuk a magyar jogtudomány egyik legnevesebb jogászprofesszorának eszmei és tárgyi hagyatékát, akiről talán még ma is kevesen tudják, hogy Dunaszerdahely város szülöttje” - tette hozzá Manczal Szilvia, a CEF Alapítvány ügyvezetője.
A nyitóbeszédet a konferencia védnöke – id. Mészáros Lajos, emeritus alkotmánybíró mondta el. Ezt követően a diákok két tematikus blokkban tartották meg az előadásaikat. A programban többek között a Nagyszombati Egyetem, a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az ELTE, a Miskolci Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, valamint a Comenius Egyetem hallgatói képviseltették magukat. A résztvevők Romániából, Szlovákiából, Magyarországról és Szerbiából érkeztek így valóban nemzetközi párbeszéd alakult ki a jogtudomány területén.
A konferencián elhangzott joghallgatók rendkívüli színvonalas, színes és változatos előadásai bizonyították, hogy Szladits Károly gondolatai még ma is korszerűen hatnak, és, hogy munkássága megelőzte saját korát, és még ma is inspirál.
A konferencia egyik kiemelkedő mozzanata volt a Szladits Károly szobránál tartott ünnepélyes koszorúzás, mellyel a résztvevők a tudós emléke előtt tisztelegtek.
A rendezvényt egy pozsonyi séta zárta április 30-án, amely során a hallgatók Szladits életének és munkásságának helyszíneit keresték fel, személyesebb módon kapcsolódva a konferencia központi alakjához.
A rendezvény nemcsak szakmai elmélyülésre adott lehetőséget, hanem a határon átnyúló kapcsolatok erősítésére is, ezzel is tovább keresve és építve a közép-európai fiatal jogásztársadalom közös nevezőjét.
(sajtóhír)
Ezt már olvasta?

Polgármesteri díj Schevela Roland véradónak
Hájos Zoltán polgármesteri díjban részesítette a napokban...