
Iskolánk, a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola, Szabó Gyula 21, már több éve részt vesz ezen a nemzetközi megmérettetésen, minden évben szép díjakat nyerve.
Idén iskolánkat Kiss Gabriella, 2.E osztályos diákunk képviselte. Karinthy Frigyes Influenza című prózáját adta elő. A neves személyekből álló zsűri szuperlativuszokkal értékelte diáklányunk előadását. Gabriella a megérdemelt első helyezést úgy vette át, hogy mindhárom zsűritag azt mondta, hogy egy kész produkciót láttak tőle, mely bárhol megállja a helyét.
Mi is csatlakozunk és gratulálunk a nemzetközi első helyezéshez.
Köszönet Kiss Demeter Gabriella és Duborszky Attila felkészítő tanároknak.
-kl-
Ezt már olvasta?
Horváth Ildikó kapta a Banič szabadalma díjat
A Nagyszombat Megyei Önkormányzat első alkalommal adta át...
Projektalapú oktatás és nemzetközi együttműködés a Kodály Zoltán Alapiskolában
A dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola pedagógusai...
