Mindkét csapatnál edzőváltás
A DAC új vezetőedzője, az 52 éves László Csaba holnap harmadszor ül együttesünk kispadján, és harmadszor is idegenben. A Nagyszombat (0:1) és a Miava (2:1) után a Slovan következik. „Nagyszombatban remekül játszottunk a második játékrészben, Miaván pedig inkább az elsőben jött ki jobban a lépés. Ha viszont sikeresek akarunk lenni a Slovan ellen, akkor az egész kilencven perc során jól és koncentráltan kell futballoznunk”, jelentette ki csapatunk edzője, aki ezúttal sem számolhat a sérült Pačinda és Szarka játékára.
A remek formában játszó „égszínkékek” jelenleg a bajnokság leghosszabb győzelmi sorozatával büszkélkedhetnek - a legutóbbi négy összecsapásukon egyaránt diadalmaskodtak. Odahaza legyőzték a nagymihályiakat és a szeniceieket, Aranyosmaróton kiütéses, 5:1-es győzelmet arattak, legutóbb pedig a Zólyombrézót fektették két vállra 2:0 arányban. Utoljára egy éve volt hasonlóan jó sorozatuk.
Nemcsak a DAC, hanem a Slovan is már váltott edzőt ebben a szezonban. A ciprusi Papavasiliout épp a két együttes első idénybeli mérkőzése előtt váltották le. Ezért az augusztusi, Disznólegelőn lejátszott rangadón ideiglenesen Vladimír Koník vezette a pozsonyiakat, a 6. fordulótól pedig a 39 esztendős szerb Ivan Vukomanovic dirigálja a csapatot. Az ő irányítása alatt kilenc találkozón 17 pontot szerzett holnapi ellenfelünk.
Számok a 49. rangadó előtt
A holnapi derbi a két csapat 49. egymás elleni összecsapása lesz. A Slovan számára a vasárnapi lesz egyúttal a kétezredik élvonalbeli találkozó, ha a háború utáni időszakot vesszük figyelembe - vagyis a föderális és az 1993 után induló szlovák ligát.
25 szerzett góljával a Slované a bajnokság harmadik leggólképesebb támadósora (csak a 34 gólt szerző Zsolna és a 27 találatnál járó Rózsahegy jobb), a DAC-nak pedig a sároseperjesiekkel holtversenyben a második legrosszabb védelme 23 bekapott góllal (az aranyosmarót néggyel többet inkasszált). Viszont az elsőházban tanyázó együttesek közül mienk a legjobb támadósor (15 szerzett gól).
A Slovan legjobb góllövője a guineai támadó középpályás, Seydouba Soumah (7 gól), míg a magyar válogatott Priskin Tamás, és a Mitchell Schet - Joeri de Kamps holland duó egyaránt három találatnál jár.
A holnapi összecsapás követően válogatott mérkőzések miatti szünet következik.
Történelem
A 2016/17-es idény első egymás elleni mérkőzését napra pontosan három hónapja vívták a felek, augusztus 6-án a Slovan 3:2-es győzelmet aratott a Disznólegelőn (gólszerzők: Schet 2, Soumah - Štepanovský, Šabala). A versenynaptár szerint holnap a DAC lenne a pályaválasztó, azonban az átmeneti otthonunkban, Szencen biztonsági okok miatt nem lehetett megrendezni a mérkőzést. Ezért a klubok megcserélték a 15. és a 26. fordulóban megrendezésre kerülő összecsapások helyszíneit. 2017 áprilisának elején tehát várhatjuk a Slovan elleni rangadót - immáron az új stadionunkban.
A két együttes legelőször az 1988/89-es idényben találkozott, amikor is először 0:0-s döntetlent értünk el a Téglamezőn, majd odahaza 5:2-re vertük az akkori újonccsapatot. A Slovan elleni történelmi első bajnoki találatunkat az a Petr Kašpar szerezte, aki jelenleg épp a pozsonyiak alelnöke. A szép kezdet után azonban az elmúlt közel három évtizedben ellenfelünk örülhetett többször, és az élvonalbeli együttesek közül pont a Slovan lőtte nekünk a legtöbb gólt, és mérte ránk a legtöbb vereséget. Pozsonyban mindössze két ízben sikerült diadalmaskodnunk: az 1996/97-es szezon nyitómérkőzésén (1:2, gólszerzők: Gomes - Zsákovics 11m, Rimanovský 11m), és 2015 márciusában (0:1, Štepanovský).
Táblázatok:
Teljes:
3. Slovan 14 8-2-4 25:16, 26 pont
10. DAC 14 2-5-7 15:23, 11 pont
Hazai pálya:
2. Slovan 8 6-1-1 16:8, 19 pont
12. DAC 5 0-2-3 2:10, 2 pont
Idegenben:
4. DAC 9 2-3-4 13:13, 9 pont
6. Slovan 6 2-1-3 9:8, 7 pont
Élvonalbeli mérleg:
DAC: 22. idény, 671 mérkőzés: 212-164-295, gólarány 752:993
Slovan: 70. idény, 1999 mérkőzés: 965-471-563, gólarány 3429:2336
Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 48 8-11-29, gólarány 41:92
Az ellenfél otthonában: 23 2-3-18, 16:54
A Fortuna Liga 15. fordulójának műsora:
Péntek, 2016. november 4., 17.00: Podbrezová-Trenčín (2:1)
Szombat, 2016. november 5., 17.00: Ružomberok-Myjava, Senica-Prešov, Michalovce-Zlaté Moravce
Vasárnap, 2016. november 6., 15.20: Slovan-DAC, 17.30: Žilina-Trnava
A Slovan-DAC bajnoki mérkőzés holnap 15.20-kor kezdődik, játékvezetők Glova - Brendza, Vorel.
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Edzői értékelés a DAC 1904 - Nagymihály (0:1) mérkőzés után
A tegnapi DAC 1904 - Nagymihály (0:1) bajnoki találkozót...