„Örülök, hogy a teljesítményünk mérkőzésről mérkőzésre javuló tendenciát mutat. Kedden a legerősebb ellenféllel szemben játszottuk. A szervezettség, az egyéni képességek és a játékrendszer szempontjából is egy kiváló gárdával találkozunk, amely nem véletlenül áll az ukrán bajnokságban második helyén a Dinamo Kijev mögött és a Sahtyar Donyeck előtt. Az edzőtábor végére ez egy nagyon jó erőfelmérő volt. Az elején kissé nehezebben kerültünk a meccsbe, ám a 15-20. perctől kiegyenlített volt a párharc. Szerintem igazságos az eredmény, bár az ellenfél nagyobb százalékban birtokolta a labdát. Nem született sok gólszerzési lehetőség, de a tisztább gólhelyzeteink nekünk voltak. A bajnokság indulása előtt még vár ránk a Besztercebánya elleni találkozó, de már mindent a Szakolca elleni első bajnoki összecsapásnak rendelünk alá” – nyilatkozta az idei negyedik felkészülési találkozónk lefújása után Branislav Fodrek vezetőedző. A törökországi edzőtáborban lejátszott harmadik mérkőzésen 1:1-es döntetlent értünk el az ukrán élvonal második helyezettjével. Ezzel zárult az összpontosítás, a csapat kedden hazautazott a félhold országából.
Ezt már olvasta?
Romaric Yapi: Meg akarom mutatni, mi mindenre vagyok képes a pályán
„Első alkalommal edzőtáborozom télen, de élvezem, hiszen...
Itt követheti élőben a ZTE - DAC 1904 edzőmérkőzést
Szombaton 11:00-tól az év első felkészülési mérkőzésén a...