
Köszönhetően a városszerte kihelyezett több, rejtett a „fényképcsapdáknak”, az elmúlt időszakban számos illegális szemetelőt füleltek le a városi rendőrök.
Korábban ezek kihelyezéséről nyilatkozata azt lapunknak Hájos Zoltán polgármester, hogy „látva, hogy a környező települések drasztikus szemétdíjat vezettek-vezetnek be, illetve jelentősen megemelik az eddigi szemétdíjakat, számolunk azzal, hogy több falusi Dunaszerdahely területén próbál majd megszabadulni a szeméttől.
Ezért is több helyszínen, köztük kevésbé látható helyeken, hasonlóan, mint a vadászok, »fényképcsapdákat« helyezünk el, hogy az illetéktelen szemetelőket lefotózzuk, azonosítsuk, utána pedig felelősségre vonjuk és meg is büntessük.”
Hájos Zoltán akkor kiemlete azt is, hogy „a városi hivatal tehát készül erre is – hangsúlyozom, a cél nem az, hogy büntessünk, hanem hogy megelőzzünk,
hogy ne nekünk, dunaszerdahelyi adófizetőknek kelljen mások szemetével foglalkozni.”
Sajnos azonban azt tapasztalni, hogy a lakosok a szemetelők „lefülelésében” és azonosításában nem akarnak segíteni, több esetben
nem mondják meg, még ha tudják is, ki volt az elkövető.
Ennek „köszönhetően” azonban az illegális szemétlerakatokat a dunaszerdahelyi lakosoknak kell megfizetniük, hiszen a többletszemetet, annak elszállíttatását a város fizeti a közösből. Ezt csak fokozza, hogy így kevesebb a szelektált hulladék is, ami ismét növeli a költségeket, s így gyakorlatilag minden dunaszerdahelyinek a zsebéből, pénztárcájából megy erre is a pénz.
Ezért az önkormányzat, valamint a városi rendőrség is arra kéri a lakosságot, segítsenek lefülelni az illegális szemetelőket, hogy elejét vegyük a városban megjelenő nem kívánt szemétlerakatoknak.
(nagy)
Ezt már olvasta?

Évértékelőt tartott a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet
A Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet vezetősége és tagsága...

Az ISTERVINUM 2025 borversenyen választják ki Dunaszerdahely város borát
Az idén, 2025-ben az ISTERVINUM 2025 borversenyen...