
A Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség, a helyi zsidó közösség számára különösen fájdalmas emléket őriz 1944. június 18-a, amikor a város többszáz zsidó lakosát deportálták Auschwitzba. A koncentrációs táborokban az áldozatokkal embertelen körülmények között bántak, sokakat kényszermunkára fogtak, míg másokat azonnal gázkamrákban végeztek ki. Gyerekeket, időseket és családokat szakítottak szét, és ért véget az életük kegyetlen módon.
Ezek az események olyan borzalmakra emlékeztetnek, amelyek soha többé nem fordulhatnak elő az emberiség történetében.
A gyűlölet, a hazugság és az előítéletek tragikus következményeire emlékeztetve a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközség a 80. évforduló alkalmából előadási maratont szervezett a helyi alap- és középiskolákban. Az első előadás ma a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskolában zajlott, célja pedig az volt, hogy a fiatalok ne felejtsék el a múlt borzalmait, és megértsék, milyen károkat okozhat a gyűlölet és az emberiesség hiánya.
Emlékezzünk együtt, és tegyünk azért, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg a történelem ezen sötét fejezete.
(sj)
Ezt már olvasta?

Nyárasdi Színházi Esték – Csárdáskirálynő: egy este, amikor az operett hazatalált
A Nyárasdi színházi esték tizenkét éve teremtik meg a...

Kukkonia napközis táborok és Kukkonia Art Garden Művésztábor
Idén nyáron is megnyíltak a Kukkonia napközis tábor kapui...