Az iskola diákjai emellett az izsappusztai szociális otthonba látogattak advent harmadik hetében és vittek örömet az otthon lakóinak.
Klőr Levente, az iskola tanára és a jótékonysági, szociális programok szervezője így nyilatkozott:
„Együtt énekeltük az ismert karácsonyi dalokat, az ünnepi műsor után az otthon egyik lakója is egy dallal kedveskedett nekünk. Nem mentünk üres kézzel. Mindenkinek vittünk ajándékot és a szülők jóvoltából nagy mennyiségben gyümölcsöt is.
Iskolánkban fontosnak tartjuk a szociális érzékenység erősítését diákjainkban és látni azt, hogy nyitottak rá. Lehajolnak a bajba jutottakhoz, szívesen segítenek a szegényeknek, betegeknek és a fogyatékkal élőknek is örömet szereznek. Köszönjük az otthonnak, hogy együtt lehettünk és a vendéglátást is!”
(rl)
Ezt már olvasta?
Aranyat érnek az orvosi piócák - egészségügyis diáklány országos sikere
November 13-14-én tizenkilencedik alkalommal szervezte...
Nyitott nap a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskolában
Nagy érdeklőés mellett zajlott a dunaszerdahelyi Közös...