Back to top

A nemzeti múltra úgy tekintsünk, mint irányadóra a jövőnek

Publikálva: 2024, október 23 - 20:56
Az 1956. október 23-án, Budapesten kitört szabadságharc és forradalom hőseire emlékezett szerda délután Dunaszerdahely.
A nemzeti múltra úgy tekintsünk, mint irányadóra a jövőnek

Bíró Éva tisztelettel köszöntötte a szabadságharc és forradalom 68. évfordulója alkalmából a Diktatúrák áldozatainak emlékművénél összegyűlt közösséget. Kiemelte, ezúttal azokról a hősökről emlékezünk meg, akik a szabadság érdekében bátran kiálltak elveikért és meggyőződésükért. Megköszönte a Dunaszerdahelyi Magángimnázium diákjainak, Orvos Évának és Rigó Áronnak az emlékezés elején elhangzott zenés-énekes előadását, majd felkérte városunk polgármesterét, Hájos Zoltánt ünnepi beszéde megtartására.

Hájos Zoltán ünnepi köszöntője elején elmondta, Nagyszombat megye képviselő-testületének tagjai ma egy perces néma felállással adóztak az 1956-os forradalom hőseinek emléke előtt. Ezt megelőzően Jozef Viskupič, a megye elnöke méltatta az ’56-os forradalom jelentőségét, és párhuzamot vont az 1956-os magyar forradalom és az 1968-as csehszlovák Prágai tavasz között.

Tudjuk, hogy a II. világháború Magyarország számára a háború elvesztését jelentette, a magyar nemzet ismét a vesztes nemzetekhez tartozott. A háború után a magyarok a háborúban elesett fiaikat, az ostromok alatt meghalt szeretteiket gyászolták. Elkezdődött a nyilasok felelősségre vonása, majd a szovjet „tanácsadók” javaslatára kezdték el a magyar értelmiség, és vagyonos polgárok vidékre - munkatábárokba való száműzését, melynek egyetlen célja volt, a kommunista funkcionáriusok vagyonszerzése, valamint politikai hatalmuk megszilárdítása – mondta városunk polgármestere.

Abban az időben nemcsak azok rettegtek, akik a háború ideje alatt bűncselekményt követtek el, vagy kollaboráltak a náci Németországgal, hanem mindenki rettegett, mert senki sem lehetett biztos abban, hogy mikor fognak az ő lakásuk ajtaján kopogtatni az AVÓ, vagy az AVH emberei.

„Az emberek elvesztették a jövőbe vetett hitüket, a reményt, hogy a borzalmaknak egykor vége szakad, elegük lett az elnyomásból, a megaláztatásból, a rettegésből, amelyet nem más nemzet kényszerített rájuk, hanem saját nemzetük tagjai. … Változást akartak, a meglevő rendszert emberközelivé akarták tenni, hogy egyenjogúság és társadalmi igazságosság legyen Magyarországon. Ez a tömegmozgalom népfelkelésben, majd forradalomban csúcsosodott ki” – emlékeztetett Hájos Zoltán.

„Ezen a megemlékezésen azokra a fiatal forradalmárokra emlékezünk, akik a szabadságért és Magyarország függetlenségéért harcoltak. A szabadság számukra nem egy fogalom volt csupán, hanem a gondolkodás, a vélemény és a cselekvés szabadsága. … A mai megemlékezésen nemcsak a forradalom és a szabadságharcban elesett mártírok emléke előtt hajtunk fejet, hanem mindazok meghurcolt emberek emléke előtt is, akiket szovjet segítséggel hatalomra kerülők börtönöztek be, vagy végeztek ki“ – zárta megemlékezését Dunaszerdahely polgármestere.

Kolek Zsolt történész ünnepi beszéde elején örömét fejezte ki, hogy szép számban gyűltek össze az '56 mártírjai előtt megemlékezők. Ugyan már a szűkre szabott ország határai közt zajlott ez a szabadságharc, ám mégis közös ügyünk, hiszen a Kárpát-medencében és az egész világon fejet hajtunk – hangoztatta a szónok, majd hozzátette: 1956-nak üzenete van a mához is. Amikor emléknapokon összegyűlünk, jól tesszük, ha a múltra emlékezve felidézzük, mi az, amit tanulhatunk az akkor történetekből!

„'56 legfőbb üzenete a nemzeti egység, mely összeforrott a szabadság iránti vágyban. Ezek a kihívások számunkra is fontosak – különösen az elmúlt évek politikai történései után –, hogy őszintén és nyíltan beszéljünk arról, hogy összefogásra, nemzeti egységre van szükség. … '56 megmutatja, hogy szükség van, és lehetséges nemzeti összefogásban gondolkodni, mert enélkül a nemzet képtelen megmutatni erejét! Ha az egyének akarata nem egyesül a tömeg akaratává, akkor az erőt nem tudja felmutatni a közösség” – emelte ki Kolek Zsolt.

„Fontos ugyanakkor azt üzenni a politika alakítóinak: egyetlen fontos dolguk van, értünk kiállni! A politika ugyanis képviselet, érdekképviselet – ez a jövő fontos kihívása!” – mutatott rá a szónok.

„Amikor a közösség sorsáról beszélünk, mindenkinek magának is feladata van, hogy tudja a maga területén jobbá tenni a dolgokat. …

A nemzet múltja, a kitartás, az emlékezés, ami megtart minket, megtart a jelenben és reményt ad a jövőben. A nemzeti múltra úgy tekintsünk, mint irányadóra a jövőnek” – zárta ünnepi gondolatait a megemlékezés szónoka.

A buzdító szavak elhangzását követően, a Csallóközi Népművelési Központ hozzájárulásának köszönhetően, Nagy Balázs, a Madách Színház és a Győri Nemzeti Színház színművésze énekelt musical-részleteket.

Az ünnepi szavak és műsor után az emlékezés és a kegyelet koszorúit helyezték el a jelenlévő társadalmi és politikai szervezetek, hivatalok képviselői – ezúttal is a 10. számú Szent György cserkészcsapat közreműködésével –, majd a Himnusz közös eléneklésével zárult a megemlékezés.

A 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgő megemlékezésen készült további felvételeinket képgalériánkban tekinthetik meg.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies