Back to top

Átadták a Dunaszerdahely Város Díszpolgára címet és a Vámbéry Ármin-díjat

Publikálva: 2024, október 19 - 08:54
A városunkban a napokban zajló XXII. Vámbéry Ármin konferencia pénteki ülésnapja kiemelkedő eseményeként átadták a Dunaszerdahely Város Díszpolgára címet, valamint a Vámbéry Ármin-díjat.
Átadták a Dunaszerdahely Város Díszpolgára címet és a Vámbéry Ármin-díjat

Hodossy Gyula a Vámbéry Polgári Társulás nevében mindenkit szeretettel üdvözölt, külön köszöntve a konferenciára érkező dr. Hájos Zoltánt, városunk polgármesterét.

Mint rövid bevezetőjében elmondta, minden évben a konferencián szokás átadni a Vámbéry-díjat, ezúttal azonban plusz eseményre is sor kerül, mivel 2024-ben Dunaszerdahely Város Díszpolgára címet Dobrovits Mihály kapta, ám akkor, a Szent György Napok keretében egészségügyi okok miatt nem volt lehetősége azt átvenni.

„Ezért – hogy méltó keretek közt vehesse át a díjat –, úgy gondoltuk közösen, hogy erre a konferencia nyújt megfelelő alkalmat“ – emelte ki Hodossy Gyula.

Hájos Zoltán üdvözölte a konferencia résztvevőit, majd elmondta, hogy az idén áprilisban egészségügyi okok miatt nem volt lehetőség személyesen átnyújtani a város díszpolgári címét. Hozzátette, hogy Dobrovits Mihály a Vámbéry-konferencia hosszú éves szervezőjeként szinte itthon van városunkban, ennek apropóján is, a munkásságát méltatva a városi képviselő-testület úgy döntött, hogy díszpolgári elismerést ítél meg neki.

„Az idén is méltó helyre kerül ez a cím“ – emelte ki Dunaszerdahely polgármestere. „Kívánom, hogy a továbbiakban is kitartson az a munkaszellem és vitalitás, ami benne van“ – tette hozzá Hájos Zoltán.

Dobrovits Mihály köszönetét fejezte ki városunk polgármesterének, illetve a városnak és annak a közösségnek, akik ezúttal is jelen voltak, hiszen mint mondta, támogatásuk nélkül nem jutott volna el idáig, nem lett volna ez a konferencia-sorozat.

„Boldog vagyok, hogy ebben a körben vehetem át Hájos Zoltántól és vele együtt Dunaszerdahelytől ezt az elismerést“ – köszönte meg a kitüntető címet a díjazott.

A Vámbéry Ármin-díj idei díjazottját a Vámbéry Polgári Társulás tiszteletbeli elnöke, Vásáry István mutatta be.

„Dr. Sárközy Miklós a magyar és a nemzetközi iranisztika kiváló képviselője. Az iráni történelem és művelődéstörténet számos területén mozog otthonosan, melyről több mint 130 tételt magában foglaló bibliográfia tanúskodik. Angolul, magyarul és perzsául egyaránt sokat publikál, a nemzetközi iranisztikát gazdagítva ezzel“ - méltatta a díj idei várományosát Vásáry István.

„Mindemellett Vámbéry Ármin életének és munkásságának számtalan eddig ismeretlen gondolatát tárta fel; nemcsak kutatta a témákat, hanem évről évre beszámolt ilyen irányú kutatásairól konferenciánkon. Mindezzel nagy szolgálatot tett, így már évekkel ezelőtt felmerült, hogy tudományos munkásságának elismeréséül – különösen a Vámbéry Ármint érintő munkásságát illetően –, a polgári társulás hálája jeléül a társaság Vámbéry-díjával jutalmazza az érdemeket, amelyeket a kutatással szerzett“ – tette hozzá a társulás örökös elnöke.

A díjazott, Sárközy Miklós örömmel köszönte meg a kuratóriumnak, városunk polgármesterének, illetve Dunaszerdahely városának az elismerést.

„Remélem, ahogy az elmúlt 20 évben többször, a következőkben is lesz mondanivalóm Vámbéry életét, családját, munkásságát illetően, azt pedig örömmel megteszem“ – köszönte meg az elismerést a 2024-es Vámbéry Ármin-díj kitüntetettje.

Az átadáson készült felvételeinket képgalériánkban tekinthetik meg.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies