Back to top

A DAC edzője egy nem demokrata sorozat-gyilkos

Publikálva: 2016, október 30 - 20:27
Mielőtt még bárki is azt hinné, hogy a dunaszerdahelyiek székely származású mesterét a Kék fény bűnügyi krónikájába száműzném, felhívnám a figyelmet a címben szereplő „sorozat-gyilkos“ megjelölés írásmódjára.

A kötőjelnek itt kulcs szerepe van, ugyanis ebben a formában ez a szókapcsolat azt jelenti, hogy a sorozatok gyilkosáról van szó, márpedig ez teljes mértékben megfelel László Csaba eddigi vezetőedzői karrierjének egynéhány periódusait figyelembe véve. Végy egy rossz sorozatot, és azt az 52 éves DAC-tréner „legyilkolja“. Tette ezt annak idején mondjuk a  Fradinál, amikor is a zöld-fehérek többszöri kudarcba fulladt próbálkozásit megszakítva az Euroliga csoportkörébe vezette a korábban éveken át szárnyaszegett Zöld Sasokat. Ugyancsak egy sorozatot gyilkolt le Uganda szövetségi kapitányaként, amikor a kis ország nemzeti tizenegye Dávidként legyőzte Afrika Góliátját, a fekete kontinenesen 14 éven át veretlen – többek között – a világsztár Nwankwo Kanu fémjelezte félemetes Nigériát, ami értelemszerűen soha nem sikerült korábban Ugandának sem. Aztán a skóciai Edinburgh-ben a helyi Heart of Midlohtian edzőjeként a helyi kiscsapat korábbi fekete szériájának vetett véget, a Celtic és Rangers ellen is történelmi  győzelemre vezette csapatát, és ebben a szezonban a skót ligában az év edzőjévé választották. És ugyebár most is megszakított egy kisebb sorozatot Myjaván, hiszen a DAC korábban négy meccsén egyszer sem tudott nyerni az erdőhátiak vendégeként. És most ennek a sorozatnak is vége, nyert a DAC... Ahogy az edző fogalmazott a meccs utáni sajtotájékoztatón, valóban „ez úgy kellett most a DAC-nak, mint szomjazó sivatagi vándornak egy korty víz, vagy a fuldoklónak  egy mély életmentő levegővétel.“ Pedig akaŕcsak a Trnava otthonábann megint egy bugyuta ajándékgóllal „kedveskedtek“ Hukék a házigazdáknak, amikor is Kwinnel egyetemben csak ámultak, ahogy Kolár kényelmesen befordul és megszerzi a vezetést, mindez a 4. percben semmi jót nem sejtetett. Csakhogy László Csaba a székely himnusz szövegével ellentétben nem királfyiként csillagösvényen taposva próbálja győzelemre vezetni most a DAC-ot, sokkal inkább csillagmentes, egységes csapatot építve... „egyetlen egy csillagot sem látok a csapatban...“ ha valaki ezt így érezte korábban, hát tévedett, én nem vagyok diktátor, de demokrata sem a játékosokkal szemben... ez egy olyan srácokból álló társaság, amely tagjainak egyszerre kellene most lennem az anyukájuknak, apukájuknak, tán még a szeretőjüknek is... hihetetlen önbizalomhiányban szenvednek, de talán ez a kissé szerencsés győzelem, de úgy gondolom a szerencsét megérdemeltük -. talán lassan lassan csapatot kovácsolhat a mostani DAC-ból is, nekem ez a munkám. Az 1 pontnak is nagyon örültem volna, de ez a 3 sem érdemtelen és nekünk most ez elmondhatatlanul sokat ér....“ Az edző minden szavával egyetértünk.... és utólag halkan megjegyezzük, hogy Slávik kapus 3 bravúrja mellett, amíg kisebb vádlisérülés miatt le nem cserélték, különösen az első félidőben, az egyetlen rossz mozdulata, a fölöslegesen összeszedett sárga lapját leszámítva, a gólja mellett sok jó passzal és fifikás vérbeli focista-megoldással játszó csallóközi Kontár Zolika volt a DAC egyik legjobbja, akit mindenkit meglepve a középpálya belsejébe sorolt be a mester.... De senki sem lógott ki bakikkal a csapatból, mintha egyszerre, egy varázsütésre játékrendszerben, egységes csapatként kezdene müködni a DAC.... A myjavai bravúr egy fontos kis lépés azon a bizonyos csillagmentes ösvényen, bárcsak még nagyon sokszor vezetné győzelemre „népét“ László Csaba... Ezt várja sok-sok ezer felvidéki DAC-drukker, nem csak az a 100 vérbeli, aki Myjaván is minden dicséretet megérdemlő módon kitartóan bíztatta a kedvenceket, akik remélhetőleg lassan majd csak elhiszik magukról, hogy bárkit megverhetnek a szlovák élvonalban...

D.TOK ERNŐ
Lelkes Ernő felvétele

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies