A versenyzők közül Soóky Gergő katában, azaz formagyakorlatban hozta az első érmet a klubnak a délelőtt folyamán. A csapat edzője, Samu István is rajthoz állt – éppen most nem küzdelemben, hanem katában mérette meg magát a férfiak kategóriájában. 45 évesen a fiatalokkal szemben a becsületéremért harcolva végül az ötödik helyen zárt, saját elmondása szerint „saját magát verte meg” a Suparinpei katában, amelyben egy pillanatnyi kihagyás döntött a bronzérem sorsáról.
Lentulay László két bronzérmet is szerzett, előbb a 8-9 évesek korosztályában +34 kg súlycsoportban a haladók között, majd két évvel idősebbek között is bizonyítva, ahol a +40 kg kategóriában szintén bronzérmes lett, ami kisebb csodának számít.
Soóky Gergő nemcsak katában, hanem kumitéban, azaz küzdelemben is sikeresen szerepelt a 10-11 évesek korosztályában, ahol a haladók között bronzérmet szerzett, így duplázott az éremgyűjtésben.
Óvári Sofia ezúttal nem tudott érmet szerezni a rendkívül erős mezőnyben, de nagyszerűen küzdött. Bódis Attila szintén közel állt a dobogóhoz, a bronzcsatában mindössze egy ponttal maradt alul a vigaszágon.
A klub vezetése és edzője elégedett az eredményekkel, hiszen öt indulóból négy érmet sikerült hazahozni, ami nagyszerű teljesítmény egy nemzetközi mezőnyben.
A Motobu Kai White Raven Karate Klub továbbra is várja az újonnan csatlakozókat kezdő edzéseikre, amelyek hétfőn és szerdán 17:00 órától zajlanak.
Szöveg és fotó: Motobu Kai White Raven Karate Klub
Ezt már olvasta?
Dupla győzelemmel kezdtek a dunaszerdahelyi sakkozók
Az elmúlt hétvégén, november 23-24-én dupla fordulóval...
Ifistákkal is pontokat hozott Kassáról a HC DAC B csapata
Szombaton, november 16-án a HC DAC Dunaszerdahely B...