A Niké Liga 10. fordulója slágermeccsének fő kérdése az volt, sikerül-e megtörnünk a Zsolna veretlenségi sorozatát. Erre készült egész héten a csapat, melynek keretében ezúttal három sérült szerepelt, Dimun és Gruszkowski már egy ideje a maródiak padját nyomja, Redzic pedig a szombati edzésen szenvedett izomsérülést, ezért nem számolhatott vele Xisco Muñoz.
A harmadik és második helyezett összecsapásán a második helyen álló Zsolna egy gyors góllal indított. A 9. percben Sauer ismerte fel a lehetőséget, Kaprálikhoz passzolt, aki ajtó-ablak helyzetben nem hibázott – 0:1. Megfogott bennünket a találat, a vendégek viszont lovon érezték magukat. A nyári felkészülést még Dunaszerdahelyen elvégző Káčer adott középre a 17. percben a sarokról, a labdát pedig Minárik fejjel juttatta Popović háta mögé – 0:2. Nem a mi elképzelésünk szerint alakult sem a játék, sem az eredmény.
A 29. percben Andzouana az alapvonalról igyekezett kapu elé passzolni, beadásába azonban beleléptek, szöglet következett, de sajnos ez is veszélytelen volt. Később a kapu előtt cirkáló Ramadant kereste egy hosszú indítás. Az esetnél a B-közép kezezést reklamált – a fiúk úgy látták, hogy Bari karjára pattant a labda –, de Marhefka játékvezető ezt másképp ítélte meg. A félidő végén viszont lefújt egy szabálytalanságot, a szabadrúgást pedig Vitális tűzte kapura, de csak a sorfalat találta telibe.
A szünetben egyik edző sem cserélt, de pár perccel a második félidő megkezdése után Michal Ščasný kénytelen volt levenni a pályáról Káčert, aki sérülés miatt nem tudta folytatni. A játék képe azonban nem változott. A vendégek nem engedték a saját játékunkat játszani, nekünk kellett alkalmazkodnunk az ő stílusukhoz. Kidolgozott helyzetig sajnos nem jutottunk, Vitális és Mendez távoli próbálkozásai pedig pontatlannak bizonyultak. A B-közép ugyan jelezte, hogy harcolni kellene, de a pályán lévők nem tudták kielégíteni a közel 4700 fős publikum óhaját.
Sajnos ahelyett, hogy mi ostromoltunk volna, védekezésre lettünk kényszerítve. Ďuriš 66. percben megeresztett lövését még védte Popović, de négy perccel később már nem kegyelmezett – 0:3. Sokatmondó volt, hogy a vendégek újabb találatát még a C-szektorban ülők is sokan tapssal jutalmazták. A közönség innentől kezdve néma beletörődéssel figyelte tovább a játékot, amelyen a cseréink sem tudtak segíteni. Bár Bőszének volt egy próbálkozása, és többször is kérte a labdát, ő sem tudott csodát tenni.
A Zsolna korábban még soha nem nyert bajnoki mérkőzést a MOL Arénában. Ez a sorozat vasárnap este megszakadt, ennek köszönhetően pedig tovább folytatnak egy másik szériát: az idei bajnokságban még mindig nem találtak legyőzőre. A kéthetes válogatott szünet előtt a negyedik helyen állunk, innen folytatjuk majd a bajnokságot a Rózsahegy otthonában.
Edzői nyilatkozat:
Xisco Muñoz (DAC 1904): „A helyzet egyértelmű. Az ellenfelünk két lépéssel előttünk jár. A támadóharmadban sokkal hatékonyabbak voltak nálunk. Pontosan ez az, amiben javulnunk, fejlődnünk kell, hogy mi is eljussunk erre a szintre. Látjuk, hol tartunk most. Nem véletlenül nyert a Zsolna hatszor egymás után. Jelenleg ők a bajnokság legjobb csapata, nagyon kiegyensúlyozottan futballoznak. Nehéz meccset vívtunk. Egy lehetőségünk maradt, folytatni a kemény munkát, hogy elérjük a céljainkat.”
Michal Ščasný (Zsolna): „Alibizmus nélkül mondhatom, hogy a három pontért jöttünk Dunaszerdahelyre. Világos elképzelésünk volt arról, hogy érhetjük ezt el. Gratulálok a fiúknak, mert mindent betartottak, amiben előzőleg megegyeztünk. Szerettük volna elkerülni, hogy a védelmi vonalunk mögé kerüljenek a hazaiak. Hatalmas munkát öltünk ebbe. Főleg az első félidőben domináltunk. Agresszívek voltunk. Nemcsak támadásban, hanem védekezésben is. Az ellenfelet egyáltalán nem engedtük helyzetbe kerülni. A második játékrészben kicsit kiestünk a ritmusból, jöttek a cserék, de összességében megérdemelten nyertünk.”
DAC 1904 - MŠK ŽILINA 0:3 (0:2)
Niké Liga, 10. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2024. 10. 06., 18:00
Játékvezetők: Marhefka - Pozor, Bednár
Nézőszám: 4652
Gólszerző: 9. Kaprálik, 17. Minárik, 70. Ďuriš
Sárga lap: 51. Mendez, 73. Brunetti, ill. 61. Ndjeungoue, 82. Kopásek
DAC 1904: Popović - Csinger, Kacharaba, Brunetti - Andzouana, Vitális, Bajo, Mendez (68. Yapi) - Herc (68. Bősze), Trusa (K), Ramadan (71. Bernát)
Zsolna: Belko - Minárik, Hubočan, Ndjeungoue - Pekarík, Káčer (K) (50. Gidi), Sauer, Bari (71. Kopásek) - Kaprálik (85. Alijagič), Iľko (71. Bile), Ďuriš (85. Hranica)
A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás: 54% : 46%
Lövések: kapura: 1:4, mellé: 9:2
Szabadrúgás: 16:15
Szöglet: 10:3
Les: 0:0
dac1904.sk