Az első napon Szent László nyomában, a nagyváradi székesegyházat tekintettük meg és megkoszorúztuk Szent László szobrát. A Királyhágón, Erdély kapujában, megcsodáltuk a tájat, majd Torockón foglaltuk el szállásunkat.
Második napunkon a dévai Szent Ferenc Alapítvány torockói gyermekvédelmi központjának lakóit látogattuk és ajándékoztuk meg. Ezt követően a Néprajzi Múzeumban megismerkedtünk Torockó népművészetével és hagyományaival. Nagyenyeden a várat és a vártemplomot tekintettük meg, majd Torockószentgyörgyön torockói sajtot kóstoltunk és a Székelykőben gyönyörködtünk. A faluban éppen gazdafesztivál zajlott, ahol a diákok íjászkodtak és megtekintettek egy előadást.
Harmadik napunkat a sóvidéken kezdtük és a tordai sóbányát látogattuk meg. Megismerkedtünk a bánya történetével, óriáskerékből megcsodáltuk a sófalakat és csónakáztunk a bánya mélyén.
Marosvásárhelyen a város nevezetes helyszíneit kerestük fel. Délután a nyárádszentlászlói Árpád-kori unitárius templom tornyába mentünk fel, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Nyárád-mentére. A falu elemi iskolájában is jártunk, ahol a diákok a kukoricaszemen térdeplést és a körmöst is kipróbálhatták. A szövőházban a szövőszéknél is helyet foglalhattak.
Estére a környéket fedezték fel szekéren.
Negyedik napon a Gyergyói-medencébe látogattunk, majd a Békási szoroshoz és a Gyilkos-tóhoz mentünk. A méhésznél havasi mézet kóstoltunk, a diákok pedig bobozással töltötték a délutánt.
Korondon, a kézműves faluban ajándéktárgyakat vásároltak a hazaiaknak.
Az estét élőzenés mulatság zárta.
A kirándulás utolsó napján Mátyás király szülővárosába, kincses Kolozsvárra látogattunk. Királyunk szülőházát és a főtéren Fadrusz János alkotását csodáltuk meg, valamint a Szent Mihály plébániatemplomot.
Kalotaszeg központjában Kőrösfőn a fiatornyos templomokat néztük meg.
Diákjaink egy időutazáson vettek részt. Életre szóló élményekkel gazdagodva tértek haza, mondván, hogy már most tudják Erdélybe vissza fognak térni.
Nem is csoda, hisz Erdély hazavár és visszavár mindenkit.
Dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola, Klőr Levente
fotó: Dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola
Ezt már olvasta?
Aranyat érnek az orvosi piócák - egészségügyis diáklány országos sikere
November 13-14-én tizenkilencedik alkalommal szervezte...