Dr. Nagy István: „Az a nemzet, amely ennyi országba szakadt, (...) az Európa nemzeteinek legnagyobbjai közé tartozik”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nemzeti ünnepeink közül kiemelkedik augusztusa 20-a, amely a legbensőségesebb kapcsolatot nyújtja számunkra a magyarság egészével.

Bensőségessége sok mindenből fakad, de amögött, hogy minden magyart, éljen bárhol a nagyvilágban, erős érzések járják át ezen az ünnepen, hitem szerint a Szent István-nap összetettsége, gazdagsága áll. Hiszen ez a nap ugyanúgy szól az önazonosságunkról, mint a biztonságunkról, ugyanúgy szól az együvé tartozásról, mint az alkotásról, ugyanúgy szól a hitünkről, mint a szabadságunkról, és ugyanúgy szól a dicső múltunkról, mint az új búzából készült első kenyér által az életigenlésről és a közös jövőnkről.

Hölgyeim és Uraim!

Méltán lehet büszke minden magyar arra, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. Alaptörvényünk ezt a köszönetként és hálaadásként is felfogható gondolatot már a bevezetőjében, a Nemzeti Hitvallásban kinyilvánítja. Nem véletlen és nem érdemtelen az elsőség, és ma már az is magától értetődő, hogy a két nagy forradalmunk mellett, a nemzeti ünnepeink sorából, augusztus 20-a emelkedik ki állami ünnepként. Első királyunk szentté avatásának napja.

Szent István a magyar államiság origója: olyan viszonyítási pont a magyarság történelmében, hogy még a szabadságjogok terén is hozzá nyúltak vissza évszázadokon keresztül. Nem véletlenül viselik a nevét ma is falvak és városrészek szerte a Kárpát-medencében. A kereszténység magyarországi elterjesztőjeként állítanak emléket neki azok a templomok, amelyeknél a közösség őt választotta patrónusául. Az általa szervezett vármegyék létjogosultsága és fennmaradása a mai napig hirdeti nagyságát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Alaptörvényünk megemlékezése a folytonosságra is rámutat, hiszen történelmünk során nemzetünk többször kifejezte háláját és ragaszkodását Szent István művéhez. Augusztus 20-a egyházi tiszteletét már az 1092. évi szabolcsi zsinat elrendelte, majd pedig az Aranybulla első cikkelye rendelkezett arról, hogy Szent István napját minden esztendőben meg kell ünnepelni, Székesfehérváron.

Halálának 900. évfordulóján, 1938-ban, „a magyar nemzet örök hálájának és mélységes hódolatának bizonyságául” a Magyar Országgyűlés törvénybe iktatta Szent István király dicső emlékét. Egyúttal augusztus hó 20. napját a szent király emlékezetére nemzeti ünnepnek nyilvánították.

A következő évezredre felkészülés jegyét is magán viselte a 2000. évi I. törvény Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról. Ebből a törvényből szeretnék most idézni, mert bár jogszabályról van szó, nagyon érzékletesen írja le azt, hogy mire is érdemes emlékeznünk, és mire lehetünk büszkék.

„A magyar állam és a magyar nemzet Szent István látnoki személyisége, isteni gondviselésben bízó küldetéstudata és vasakarata révén vált alkalmassá arra a történelmi szerepre, amelyet ezer éven keresztül betöltött. A keresztény hit felvétele és a keresztény állam kiépítése tette lehetővé, hogy a magyarság visszaverje a létére törő támadásokat, hogy ne csak győzelmeiben, de a hódoltságok, megszállások, feldarabolások és diktátumok idején is megőrizze erkölcsi tartását, és túléljen öröknek hitt, hódító birodalmakat.”

Hölgyeim és Uraim!

Mindazokon a tetteken túl, amelyekért mi, magyarok hálásak lehetünk első királyunknak, Szent István alkotása egyetemes értékű. Ő az első magyar katolikus szent és egyben az első magyar szent király, de 2000. augusztus 20-a óta, amikor a keleti keresztények is felvették a szentjeik közé, jelképe lett a római katolikus és az ortodox hívők közötti kapcsolatnak is.

Erre az egyetemes igényű alkotásra tekintettel sem vallhatunk szégyent mi, a kései utódok jelenlegi feladatunkban, amelyet az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége jelent számunkra. Ezt a munkát – már csak szent királyunk iránti tiszteletből is – az emberek, minden európai ember megelégedésére igyekszünk elvégezni. A magyar nemzet lelkéből ugyanis kitörölhetetlen a Szent István-i örökség, ragaszkodás első királyunkhoz, a Szent Koronához és Szent István politikai örökségéhez: a kereszténység, magyarság, európaiság hármas egységéhez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ebből a hármasból most a magyarságunkról szeretnék részletesebben szólni. Nemzetünkről, annak összetartozása tükrében. Mert hogyan is fogalmazott Duray Miklós tíz évvel ezelőtt június 4-én? „Tudjuk, hogy mit jelent összetartozni. Tudjuk, hogy nem az együttlétet jelenti, hanem a törekvést az együtt gondolkodásra, életünk, a jövőnk együttes tervezésére.”

És bár a nagyhatású felvidéki magyar politikus csaknem két éve itthagyott bennünket, intése nem maradt pusztába kiáltott szó. A tavalyi Magyar Állandó Értekezlet 2024-et az együttműködő nemzet évének nyilvánította. Ebben a tematikus évben a külhoni magyar intézményrendszer megerősítése, támogatása mellett hangsúlyos helyen szerepel a hálózatok építése az élet minden területén.

A szomszédunkban dúló háború pedig arra is figyelmeztet bennünket, hogy a jövőben immár nemcsak nemzeti összetartozásra lesz szükség, hanem nemzetek közötti összefogásra is. Összefogásra azokkal, akiknek fontosabb a béke, mint a háború. Ezért a szülőföldön maradás sok évtizedes parancsát alapul véve nem csupán együtt kell élnünk románokkal, szerbekkel, horvátokkal, vagy éppen szlovákokkal, hanem közösen kell látnunk, hogy a front itt van a szomszédságunkban.

Hölgyeim és Uraim!

Az a nemzet, amely ennyi országba szakadt, és mindegyik országban meg tudott maradni magyarnak, meg tudta őrizni hagyományait, kultúráját, nyelvét, az Európa nemzeteinek legnagyobbjai közé tartozik.

Európaiságunkra és a nemzetünkhöz való hűségünkre egyszerre emlékeztet minket az itteni Szent István-emlékmű, a város szülöttének, Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművésznek az alkotása, amelyet az európai uniós csatlakozásunk évében, 2004. augusztus 20-án avattak fel. Jelképezi egyúttal a közös jövőnket, azt, hogy közösen fel tudjuk építeni az együttműködésnek azokat a színtereit, amelyek ahhoz kellenek, hogy az egykor egy régiót alkotó Csallóköz és Szigetköz a jelenleginél is erőteljesebb fejlődésre ítéltessen.

Ezzel kapcsolatban azt ígérhetem, hogy a magyar kormánynak megvan az eszközrendszere ahhoz, hogy hatékony területfejlesztési politikát tudjon megvalósítani, amelyhez partnerséget ajánl a térségbeli önkormányzatoknak. Én biztos vagyok abban, hogy ebben a tekintetben is meg tudjuk találni a közös hangot! Miért is ne találnánk meg, hiszen közösek a hagyományaink.

A nemzeti összetartozás érzése és tudata pedig éppen arra épül, hogy ilyen, akár hétköznapinak is nevezhető közös kincseink vannak. Nemzeti összetartozásunk lényege, hogy a magyarság bármely hagyományos megnyilvánulása, népi jellegzetessége, részben a miénk is, mindannyiunké.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt kívánom végezetül mindnyájunknak, hogy ünnepeljük ezt a napot tiszta szívünkből. Mert ez a nap a nemzetünk legfőbb és élő ünnepe, amelyben a Kárpát-medencei magyarok, székelyek, palócok, vajdaságiak, felvidékiek és kárpátaljaiak egyaránt összehajolhatnak, megélve együvé tartozásukat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!