
A Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület Fúvószenekara jövőre ünnepli fennállásának 150- dik évfordulóját. Az utóbbi években leginkább Somorja város és az ÖTT által szervezett rendezvényeken színesítik a programot, de bemutatkoztak fúvószenekari fesztiválokon is, ahol önálló koncertet adtak. Repertoárjukat leginkább a hagyományos indulók, polkák, keringők és koncertdarabok alkotják.
A zenekar előadádásban Hans Kolditz Tokajer című magyar tánca is felcsendül. A fúvószenekar karnagya és művészeti vezetője egy személyben, Mrázik Tibor.
Arévkomáromi Vidám Fiúk Fúvószenekar, mint a Komáromi Szlovák Hajógyár fúvószenekarának utódja, több mint 30 éve allandó fellépője komráromi és környékbeli rendezvényeknek. Fennállása óta több száz fellépést tudhat maga mögött belfödön és külföldön egyaránt. A Vidám Fiúk repertoarjában indulók, polkák, keringők, filmzenék és ismert dalok feldolgozásai találhatóak.
A koncerten elhangzik többek között az Ismerős arcok Nélküled című híres dala Bán László hangszerelésében.
A fúvószenekar állandó énekese Grassl Ferdinánd, művészeti vezetője Ganzer Róbert, karnagya pedig Ľudovít Moravcsik.
Mindkét zenekar bemutatkozik külön – külön is, valamint a koncert végén közösen adják elő, nemcsak a méltán híres Sej-haj, Rozit, Jaromír Vejvoda legismertebb szerzeményét.
Ezt már olvasta?
Mozgásba lendült a kreativitás a Csallóközi Népművelési Központban
Az elmúlt héten valósult meg a Csallóközi Népművelési...
Szent István-napok és Határok nélkül kézilabda- és kulturális fesztivál
Városunkban a Szent István-napok programjaihoz idén a...