A kezdeményezés (ami Vashegyi György karmester nevéhez fűződik) célja, hogy erkölcsi támogatást nyújtson a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek és erősítse az itthoni és külhoni magyarok nemzeti összetartozásának érzését; egyúttal kifejezze a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességét.
A legalább 85%-ban határon túli, „alkalmi” együttes a Trianon által elszakított nemzetrészek szimfonikus zenekarainak magyar zenészeit gyűjti össze: hangversenyeik a nemzeti összefogás kiemelkedő kulturális eseményei.
A hosszú tervezést követően első alkalommal a 2017-es Kodály-emlékév keretében vált lehetővé az együttes megalakulása, 2018-ban pedig a Nemzeti Összetartozás Ünnepi eseményeként adott hangversenyt az Országházban.
A zenekar megalakulása óta Budapesten, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten adott koncerteket belföldön, első határon túli hangversenyét 2019-ben, a X. Kolozsvári Magyar Napok meghívására az államalapítás ünnepén tartotta.
E pillanattól fogva fontos küldetéssé vált, hogy ezt a különleges formációt a határon túli városokban is megismerjék: 2021-ben Szabadkán, 2022-ben Szatmárnémetiben, 2023-ban pedig Marosvásárhelyen és Kolozsvárott koncertezett. 2024-ben e hagyományt folytatva, az első, budapesti hangversenyt követően a zenekar Felvidéken: Komáromban és Pozsonyban várja közönségét.
A zenekar augusztus 9-én Komáromban (Szent András-bazilika), majd augusztus 10-én Pozsonyban (Szent Márton-dóm) ad koncertet, amelyek fővédnöke Dr.Balogh Csaba, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete.
A zenekar megalakulását a Magyar Művészeti Akadémia támogatja, a hangversenyek szervezője a Filharmónia Magyarország Nkft.
Ezt már olvasta?
TRIART – csemege a kortárs művészetek kedvelőinek
A kortárs művészet kedvelőinek igazi csemegével készül a...
Az Univerzum árnyékában nyílt kiállítás a Kortárs Magyar Galériában
A Kortárs Magyar Galéria ünnepi évében újabb látványos,...