
Aznap 17.00 órától búcsúi szentmisét mutatnak be a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban, majd 18.30-tól a Vermes-villába várják az érdeklődőket és a lokálpatriótákat, a Szent György-estre, ahol a városvédő egylet alapító tagjai adják át a rangos Szent György-díjat.
Az elismeréssel azokat a személyiségeket tüntetik ki, akik Dunaszerdahely város egyházi, kulturális és társadalmi életében elévülhetetlen munkásságot fejtenek, fejtettek ki, illetve életpéldájukkal magyar közösségünk meghatározó alakjai.
Az idei kitüntetettet Bozay Krisztián dunaszerdahelyi esperes méltatja, valamint az esten fellép Új Sámuel is.
A Szent György-díjat korábban Zsidó János, városunk korábbi esperesplébánosa, Dunaszerdahely város díszpolgára, Cséfalvay Erzsébet egykori városi képviselő, Soós Lajos, az 1960–70-es évek dunaszerdahelyi színjátszásának egyik legendás alakja, id. Görözdi Miklós néhai dunaszerdahelyi református lelkész (posztumusz), a városunk hírnevét öregbítő Szent György Kórus, Marczell Béla néprajzi gyűjtő, muzeológus (posztumusz), Nagy Frigyes egykori alpolgármester, a Szent György Lovagrend Szlovákiai Nagypriorátusának elöljárója, Simon Ferenc, a Sikabony Polgári Társulás tiszteletbeli elnöke, valamint Kulcsár Tibor templomatya, a helyi katolikus plébániaközösség gazdasági tanácsának a tagja kapta meg.
(nagy)
Ezt már olvasta?
Nagyszombat megye két pályázati felhívást is indított. Az önkormányzatok és szervezetek tevékenységeinek támogatására 600 ezer eurót különített el
Az önkormányzatok és a civil szervezetek tevékenységeinek...
A lakosság többsége nem támogatja a 13. nyugdíj csökkentését
A lakosság közel hatvan százaléka utasítja el a 13....