Indul a rájátszás
Múlt hétvégén az alapszakasz drámai kicsúcsosodását követően a tizenkét tagú mezőny alsó- és felsőházra oszlott. A Zsolna elleni döntetlennel végleg bebiztosítottuk helyünket a bajnoki címért harcoló hatosban, ami azt jelenti, hogy a bajnokság jelenlegi lebonyolítási formájának a bevezetése óta (2017/18) a Slovan, Zsolna, DAC hármas még sohasem hiányzott a felsőházból.
A rájátszásban újabb tíz találkozó vár együttesünkre, mindenkivel otthon és idegenben is megmérkőzünk. A menetrendet a 22. fordulót követő sorrend alakította ki.
Kezdésképpen a harmadik helyezett Nagyszombat otthonában lépünk pályára, ahol három hete az eddigi utolsó győzelmünket arattuk. A negyedik helyen állva a Spartak két, a második Zsolna négy ponttal előz meg minket, a Zólyombrézó, Rózsahegy páros előtt pedig hárompontos előnyünk van.
A már említett sikerünket a City Arénában egy zólyombrézói gólnélküli döntetlen követte, majd jött a Rózsahegy elleni 0:1-es kupakudarc és a Zsolnával szembeni 1:1-es döntetlen. Három meccsen tehát mindössze egyetlen lőtt gól – nyilvánvaló, hol szorít a legjobban az a bizonyos cipő.
„Nemrég a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy egyáltalán nem könnyű Nagyszombatban futballozni. Bízom benne, hogy folytatjuk a fejlődést és hogy a játékosok mindent beleadnak. Egységes, energiával teli csapatot akarok látni, még jobb kiadásban, mint amit a Zsolna elleni második félidőben láthattuk. A legutóbbi hétvége első negyvenöt percét pedig szeretnénk végleg elfeledtetni” – állapította meg Xisco Muñoz vezetőedző, aki bár a legutóbbi nagyszombati összecsapás jegyzeteit is felhasználta a mérkőzésre való felkészülés során, de… „Talán az egyik vagy másik gárda megpróbálja felhasználni a három héttel ezelőtti dolgokat, de teljesen más találkozóra számítok. A csapatok nagyon jól ismerik egymást. Sikeresen szeretnénk kezdeni a rájátszást, ezért fontos lesz, hogy a támadásban sokkal veszélyesebbek, ugyanakkor a védekezésben pedig figyelmesek legyünk. Ha megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, ismét eredményesek lehetünk” – tette hozzá a 43 éves, Manacor városából származó szakvezető. Brunetti szerepeltetése továbbra is kérdéses, a keret többi tagja bevethető.
Nagyszombati Spartak: Két fronton az európai kupaszereplésért
A két együttes legutóbbi találkozása óta a Nagyszombat is három tétmérkőzést játszott és mindegyik 2:0-s végeredményt hozott. Odahaza legyőzték a Besztercebányát, amivel bebiztosították helyüket a felsőházban. Ezt a Slovan otthonában elszenvedett bajnoki vereség követte, szerdán pedig Nagymihályban sikerült kiharcolniuk a Slovnaft Cup elődöntőjébe való bejutást. A Szlovák Kupában az volt a Spartak sorozatban 21. veretlenül megvívott összecsapása, ami a versenysorozat rekordja.
Michal Gašparík vezetőedző védencei tehát a bajnokságban és a kupában is versenyben vannak az európai kupaszereplés kivívásáért, utóbbi sorozatban zsinórban a harmadik győzelmükre hajtanak.
Tegyük hozzá, hogy a Nagyszombat gólaránya egy találattal rosszabb, mint a DAC-é (31:22 vs. 31:21), ám soros ellenfelünk két ponttal többet gyűjtött.
A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2023.11.5. – DAC-Nagyszombat 1:0, gólszerző: Krstović, 6625 néző
2023.3.19. – DAC-Nagyszombat 3:1, gólszerzők: Gavrić, Káčer, Szánthó – Taiwo, 7390 néző
2023.4.23. – Nagyszombat-DAC 1:1, gólszerzők: Taiwo – Andzouana, 5051 néző
2023.10.1. – DAC-Nagyszombat 0:1, gólszerző: Ďuriš, 7646 néző
2024.2.18. – Nagyszombat-DAC 1:2, gólszerzők: Mikovič – Ramadan, Andzouana, 5247 néző
Történelem
A Nagyszombattal való közös élvonalbeli történelmünk az 1985/86-os idénytől íródik, eddig 75 alkalommal csaptunk össze a Spartakkal. A nagyszombati stadionban 38 összecsapást abszolváltak a csapatok, ezekből ötöt sikerült megnyernünk. Az első siker 10 éve, 2014. március 8-án született meg, a legutóbbi pedig teljesen friss, mindössze háromhetes.
Az említett 38 nagyszombati derbiből csak kettőn nem esett gól, mindkétszer a 90-es évek közepén.
Ha a legutóbbi négy szezont nézzük, pozitív, 4-2-3-as mérleggel rendelkezünk Nagyszombatban. Egészen Andzouana idei február 18-i győztes találatáig igaz volt, hogy a DAC legutóbbi 13, Nagyszombat ellen szerzett találatán mindannyiszor más játékos osztozott. Ez a sorozat Eric Ramirez 2021 márciusi góljától egészen Ammar Ramadan három héttel ezelőtti találatáig élt.
A DAC élvonalbeli gólszerzői a Nagyszombat ellen:
5 - Ramirez
4 - Pavlík, Pačinda
3 - Divković
2 - Fieber, Šoltés, Liba, Radványi, Diňa, Ürge, Kráľ, Matůš, Gašparík, Taiwo, Balić, Nicolaescu, Andzouana
1 - Šrámek, Majoros, Bartoš, Krištof, Maixner, Simon, Vytykač, Rimanovský, Bari, Chytil, Bogora, Balla, Landerl, Boya, Kweuke, Németh K., Parvin, N‘Kendo, Adiaba, Bajevski, Halimi, Ujlaky, Gergel, Szabó, Štepanovský, Bayo, Fábry, Vida K., Kružliak, Balogh, Krstović, Gavrić, Káčer, Szánthó, Ramadan
öngól - Ekhardt, Kopčan
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)
Hol követhetjük a mérkőzést?
A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- Dajto televízió
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió
Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.
A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.
Élvonalbeli mérleg:
DAC: 29. idény, 898 mérkőzés: 333-223-342, gólarány 1121:1229
Trnava: 76. idény, 2201 mérkőzés: 901-526-774, gólarány 3101:2904
Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 75 25-18-32, gólarány 79:106
Az ellenfél otthonában: 38 5-10-23, 33:74
A Niké Liga rájátszásának 1. (összesítve a 23.) fordulója:
BAJNOKI CÍMÉRT - FELSŐHÁZ
Péntek, 2024. március 8., 17:30 ó: Ružomberok-Slovan (0:1)
Szombat, 2024. március 9., 17:30 ó: Žilina-Podbrezová
Vasárnap, 2024. március 10., 17:30 ó: Trnava-DAC
KIESÉS ELLEN - ALSÓHÁZ
Szombat, 2024. március 9., 15:00 ó: Košice-Trenčín, Skalica-Banská Bystrica, Zlaté Moravce-Michalovce
A Nagyszombat-DAC bajnoki mérkőzés holnap 17:30-kor kezdődik, játékvezetők Dohál - Bednár, Ferenc.
Mint minden tétmeccsről, holnap Nagyszombatból is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
A DAC 1904 - Nagymihály mérkőzés előtt: Már csak kétszer otthon
Az év utolsó válogatott szünetét követően a tabella...