„Köszönjük meg mindazoknak a munkáját, akik tevékenységükkel a magyar kultúra szolgálatában állnak és önzetlenül dolgoznak annak továbbadásán, megélésében” – fogalmazta meg az ünnepi alkalom lényegét annak legelején az est háziasszonya Rajkovics Haizok Melinda, aki elsőként Tóth Annát, a Vámbéry Ármin gimnázium diákját hívta a színpadra, akinek előadásában a Himnuszt hallgathatták meg a jelenlévők, majd Karaffa Emese köszöntötte a Himnuszt „születésnapja alkalmából”.
A Komenský utcai óvodások énekkel és körtánccal készültek, majd a Művészeti Alapiskola diákjai és tanárai – Domonkos Karen, Slanina Emma Zsófia, Gányi Kata, Gányi Kristóf, Juraj Šabo tanár, illetve Miškeová Sofia és Bazsó Horváth Zsuzsanna tanárnő – énekkel és fuvolajátékkal készültek.
Őket Potápi Árpád Jánosnak, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárának az ünnepi köszöntője követte. Az államtitkár elsősorban köszönetet mondott a fellépő óvodásoknak, iskolásoknak és felkészítő pedagógusaiknak, majd egy idézettel kezdte beszédét:
„»Egy nemzetnél nem csak az a fontos, vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői« – vallotta a fény festője, Egri József. Ezzel örök igazságot fogalmazott meg, hiszen bármennyire gazdag a magyar kultúra, megelevenedni, s még ami fontos, megmaradni csak akkor tud, ha vannak elhivatott őrzői.
(...) Kölcsey Ferenc olyan művet hagyott örökségül nekünk, ami megeleveníti mindazt, amiért mi magyarok vagyunk, győzelmekkel és veszteségekkel teli ezeréves történelmünket, a szívós magyar néplelket és a rendíthetetlen hitet. Ezek azok a dolgok, amelyek adottak, és ming a mai napig hatnak kultúránkra, arra, ahogyan élünk, amiben hiszünk és ahogyan gondolkodunk bizonyos kérdésekről. (...)
Feladatunk ez, mert aggasztó az a folyamat, amely ma Európában zajlik. Idegen népeket akarnak betelepíteni hazánkba, a Kárpát-medencébe, ezeréves kincseinket, templomainkat akarják lerombolni, elutasítják a kereszténységet, azt az értékrendet, amely európaiságunk megkérdőjelezhetetlen része. Ezekben a megpróbáltatásokkal teli időben is különösen fontos, hogy megőrizzük keresztény kultúránkat, nemzeti identitásunkat, s megerősítsük az összetartozásunkat. Magyarságunk, kultúránk megtartása ma nem részletkérdés, hanem létkérdés. (...)
A magyar kormány részéről 2010 óta mi is vállaljuk ennek a feladatnak a ránk eső részét. Célunk, hogy a Kárpát-medence minden magyarja számára lehetőséget teremtsünk, hogy megélhesse magyarságát. Ennek érdekében támogatjuk a külhoni régiók magyarságának szervezeteit és intézményeit, a magyar kultúra megőrzését szolgáló programjait, rendezvényeket. Öröm látni, hogy ennek a több mint tizenhárom éve tartó munkának mára beérett a gyümölcse, hisz Kárpát-medence szerte virágzik a magyar kulturális élet. Biztosíthatom én is önöket, hogy a magyar kormány a továbbiakban is minden támogatást meg fog adni a külhoni magyar közösségeknek. Egyetlen egy magyarnak sem engedjük el a kezét.
(... Ma) szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Pázmaneum társulásnak, Karaffa Attila elnök úrnak és önöknek, mindenkinek, csallóközi magyaroknak, szerdahelyieknek, hogy az önök számára a magyarság nem részletkérdés. Ez a lelkület, amelyre szüksége van a magyar közösségeknek. (...) Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk nemzetünk és kulturális örökségünk megmaradásáért, akkor is, ha úgy tűnik, nem kapunk érte semmit cserébe. Nehéz feladat ez, azonban nem szabad felednünk, hogy a ma véghezvitt tetteken múlik, hogy milyen lesz a jövőnk.”
Az államtitkár beszéde után az egészségkárosodott Plavucha Márk dalait hallgathatta meg a közönség, majd a Neratovice téri Magyar Tannyelvű Magánszakközépiskola diákjai léptek fel. Minden bizonnyal a köztük fellépő Molnár Máté volt az est nagy meglepetése, aki a János Vitéz daljátékának egy énekével hódította el a közönség szívét, de társai, Varga Bálint, Szalay Bence, Fodor Kevin, Puha Sofia és Csicsai Eszter (felkészítő tanáraik Gálfy Barbara és Kulacs Fanni voltak) is nagy tapsok kaptak.
Testvérvárosunkból, a Győri Nemzeti Színházból érkezett egy szép dal erejéig Molnár Ágnes színművésznő, őt a 10. sz. Szent György Cserkészcsapat Erdő Lángja őrsének tehetséges lányai váltották, akiket Tóth László, József Attila-díjas költő, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje követett szavalatával.
A jó hangulatú és fergeteges estét végül Józsa Janka és Kosár Szabolcs dalválogatása, az MCC Felvidék diákjának, Csikmák Máténak a szavalata, illetve a Pántlika zenekar (Boráros Pál, Kevicky Péter, Szabó János, Vass Virág Sugi és Renczés Balázs) zseniális népzenei válogatása zárta.
Az est zárásaként Karaffa Attila, a Pázmaneum polgári társulás elnöke köszönte meg a résztvevőnek és minden megjelentnek a csodálatos hangulatot és az együtt eltöltött perceket, míg Forró Krisztián, a Szövetség politikai párt elnöke a közelgő elnökválasztáson való részvétel mellett állt ki.
Az ünnepi gálán tiszteletét tette még dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere, dr. Puha György, Dunaszerdahely város másik alpolgármestere, Czimbalmosné Molnár Éva, a magyarországi Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság Felvidéki ügyek főosztályvezetője, a Pázmaneum társulás elnöksége képviseletében dr. Farkas Zsolt, Sárai Attila, Lépes Lóránt és Galgóczi Rudolf lelkiatyák, Farkas Gábor külügyi vezető, Sörös Erik ifjúsági elnök és Szalay Dávid titkár. Győr Megyei Jogú Várost annak alpolgármestere, Szeles Szabolcs képviselte, jelen volt több városi képviselő, Nagy Darina hivatalvezető, Takács Tímea, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatója, illetve Nagycenk küldöttsége dr. Tóth Melinda, valamint Bük küldöttsége Szalai Gábor lelkiatya vezetésével.
Nagy Attila
Ezt már olvasta?
Karácsonyi hangulatban a nyugdíjasklub tagjaival
Megtelt a dunaszerdahelyi nyugdíjasklub csütörtök délután...
Karácsony előtti találkozó a fogyatékkal élő gyermekek családjaival
A dunaszerdahelyi nyugdíjasklubban köszöntötte szerda...