
Olyan középkori csaták kerültek bemutatásra – köztük a második tatárjárás, valamint a nándorfehérvári védők feledésbe merült 1440. évi diadala –,
amelyek kiemelik a haza védelmének és a nemzeti függetlenségnek a fontosságát, továbbá bemutatják azt a magyar katonai vitézséget, amire joggal lehetünk büszkék, és mégsem született róluk eddig mozgóképes alkotás.
Az alapítvány munkatársai által készített sorozat narrátora Csőre Gábor színművész, szövegkönyvét Märle Tamás történelemtanár, az alapítvány vezetője írta. A film a Történelemoktatók Szakmai Egyesületével készült együttműködésben, megjelenését a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
A Trianon 10 oka, a Hunyadi, A miniszterelnök, a Nagy Lajos és a Szent István c. alkotások után az Elfelejtett diadalok a 2020 óta működő Autentika hatodik filmje.
A film ITT tekinthető meg. Az Autentika műhely YouTube-csatornája ITT érhető el.
(Autentika Művészeti Műhely Alapítvány/Felvidék.ma)
Ezt már olvasta?

Nyárasdi Színházi Esték – Csárdáskirálynő: egy este, amikor az operett hazatalált
A Nyárasdi színházi esték tizenkét éve teremtik meg a...

Szlovákiában kevesebb évet kell ledolgozni?
A fiatalok, akik ma lépnek be a munkaerőpiacra, várhatóan...