![dac1904.sk A 2023-as őszi idény számokban: táblázatok](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2023/dec/21/2023-12-21-dac-9721_dsc_3180_0.jpg?itok=zssgy9cD)
A hagyományos sorozat a bajnoki tabellákkal indul.
A tavalyi ezüst után a DAC ezúttal csak az 5. pozícióban telel, amely 2016 ősze óta a legrosszabb eredményünk, amikor is kilencedikként vonultunk a pihenőre. Azóta a sárga-kékek sorrendben a 4., 2., 3., 2., 4. és ismét a 2. helyen várták a tavaszi folytatást.
A bajnoki sorrend azonban rendkívül kiegyenlített, a 4-7. helyen álló csapatok egyaránt 29 pontot gyűjtöttek, így a tabella jelenlegi állására nézve a gólarány a döntő (az egymás elleni mérkőzések csak az alapszakasz és a rájátszás befejezése után irányadóak). Ebben a tekintetben a besztercebányai Duklával állunk azonosan (+8), ám a több lőtt gól a katonáknak kedvez.
Sorozatban hatodik esztendeje indulhattunk egy európai kupasorozatban, ami a klubcsúcs további feljavítását jelenti. Akárcsak az elmúlt két évben, idén is az Európa Konferencia Ligában mutathattuk meg magunkat. Az 1. selejtezőkörből indultunk és sajnos már a legelső akadályon el is buktunk. Bár odahaza 2:1 arányban legyőztük a grúz Dila Gori csapatát, a visszavágón elszenvedett 0:2-es vereség véget vetett az összességében kilencedik európai kupaidényünknek.
A Slovnaft Cup-beli szereplésünk pozitívum, hiszen három év után sikerült bejutnunk a tavaszi negyeddöntőbe. Az alacsonyabb osztályú ellenfelek otthonában abszolvált első négy fordulót különösebb gond nélkül vettük (Bős 5:1, Felsőszeli 4:0, Szinna 6:1, Igló 3:0).
Hetedik éve zajlik a honi élvonal az aktuális lebonyolítási rendszerben. A tizenkét résztvevő először a 22 fordulóból álló alapszakaszt abszolválja, amely során mindenki mindenkivel egyszer találkozik otthon és idegenben is – ebből tavaszra még négy forduló maradt. Ezt követően a bajnokság két, hatcsapatos részre oszlik: a felsőházban a bajnoki cím, míg az alsóházban a kiesés elkerülése lesz a tét. Ismét mindenki találkozik mindenkivel otthon és idegenben is, ami további tíz összecsapást jelent. Összesen tehát mindegyik gárda 32 találkozót abszolvál. Az alapszakaszban megszerzett pontokat az együttesek a hatos csoportokba is magukkal viszik.
A hazai mérkőzések tabelláján a harmadik helyen állunk, míg idegenben a hatodik legsikeresebb együttes a DAC. A MOL Arénában 9 találkozón 17 pontot szereztünk, idegenben ugyanennyi meccsen 12-t.
Legutóbbi öt őszi idényünk:
Teljes táblázat:
2023/24 – 5. DAC 18 8-5-5 27:19 29
2022/23 – 2. DAC 18 11-5-2 33:15 38
2021/22 – 4. DAC 19 9-5-5 24:19 32
2020/21 – 2. DAC 18 12-3-3 41:20 39
2019/20 – 3. DAC 18 11-2-5 29:22 35
Hazai pálya:
2023/24 – 3. DAC 9 5-2-2 18:10 17
2022/23 – 2. DAC 9 8-0-1 19:6 24
2021/22 – 3. DAC 10 5-3-2 14:11 18
2020/21 – 2. DAC 9 6-2-1 24:8 20
2019/20 – 3. DAC 9 6-2-1 18:7 20
Idegenben:
2023/24 – 6. DAC 9 3-3-3 9:9 12
2022/23 – 3. DAC 9 3-5-1 14:9 14
2021/22 – 4. DAC 9 4-2-3 10:8 14
2020/21 – 2. DAC 9 6-1-2 17:12 19
2019/20 – 4. DAC 9 5-0-4 11:15 15
A DAC helyezései a tabellán a 2022-es ősz folyamán:
5 - 3 - 4 - 4 - 5 - 5 - 5 - 5 - 7 - 6 - 7 - 6 - 6 - 6 - 4 - 5 - 5 - 5
A DAC összesített mérlege az élvonalban:
Huszonkilencedik idényét tölti a DAC az 1. ligában, eddig 894 mérkőzést játszott. Az összesített mérleg a következő: 894 331-221-342 1117:1227
Leghosszabb sorozataink a 2023/24-es idény őszi részében:
6 veretlen mérkőzés sorozatban
3 nyeretlen mérkőzés sorozatban
2 győzelem sorozatban
A DAC szereplése az 1. ligában – ŐSZ:
SZEZON |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
1985/86 |
6 |
11 |
15 |
16 |
6-4-5 |
14:22 |
53,3% |
1986/87 |
3 |
4 |
15 |
18 |
7-4-4 |
22:15 |
60,0% |
1987/88 |
3 |
3 |
14 |
18 |
7-4-3 |
20:15 |
64,3% |
1988/89 |
6 |
6 |
15 |
16 |
7-2-6 |
15:19 |
53,3% |
1989/90 |
13 |
14 |
15 |
12 |
5-2-8 |
21:25 |
40,0% |
1990/91 |
3 |
4 |
15 |
19 |
6-7-2 |
23:20 |
63,3% |
1991/92 |
9 |
9 |
15 |
13 |
6-1-8 |
24:20 |
43,3% |
1992/93 |
3 |
4 |
15 |
20 |
9-2-4 |
33:20 |
66,7% |
1993/94 |
3 |
3 |
16 |
20 |
8-4-4 |
31:19 |
62,5% |
1994/95 |
5 |
4 |
16 |
22 |
6-4-6 |
20:18 |
45,8% |
1995/96 |
10 |
10 |
16 |
16 |
5-1-10 |
23:40 |
33,3% |
1996/97 |
9 |
14 |
15 |
18 |
5-3-7 |
16:23 |
40,0% |
1997/98 |
13 |
16 |
15 |
13 |
3-4-8 |
14:25 |
28,9% |
1999/00 |
16 |
14 |
15 |
13 |
3-4-8 |
15:24 |
28,9% |
2008/09 |
5 |
9 |
18 |
27 |
7-6-5 |
22:21 |
50,0% |
2009/10 |
10 |
10 |
19 |
22 |
5-7-7 |
18:21 |
38,6% |
2010/11 |
7 |
9 |
18 |
24 |
6-6-6 |
16:16 |
44,4% |
2011/12 |
12 |
12 |
18 |
12 |
4-0-14 |
11:29 |
22,2% |
2013/14 |
12 |
11 |
19 |
10 |
2-4-13 |
9:41 |
17,5% |
2014/15 |
9 |
8 |
19 |
21 |
4-9-6 |
22:26 |
36,8% |
2015/16 |
5 |
7 |
19 |
28 |
8-4-7 |
27:22 |
49,1% |
2016/17 |
9 |
7 |
19 |
21 |
5-6-8 |
21:26 |
36,8% |
2017/18 |
4 |
3 |
19 |
32 |
8-8-3 |
25:20 |
56,1% |
2018/19 |
2 |
2 |
18 |
38 |
11-5-2 |
38:22 |
70,4% |
2019/20 |
3 |
3 |
18 |
35 |
11-2-5 |
29:22 |
64,8% |
2020/21 |
2 |
2 |
18 |
39 |
12-3-3 |
41:20 |
72,2% |
2021/22 |
4 |
4 |
19 |
32 |
9-5-5 |
24:19 |
56,1% |
2022/23 |
2 |
2 |
18 |
38 |
11-5-2 |
33:15 |
70,4% |
2023/24 |
5 |
? |
18 |
29 |
8-5-5 |
27:19 |
53,7% |
Jelmagyarázat: A szezon után következik az őszi táblázaton elért helyezés (1), a szezon végi helyezés (2), mérkőzések száma (3), pontszám (4), mérleg (5), gólarány (6), megszerzett pontok százaléka (7)
Megj.:
- 1985-1993 csehszlovák föderális bajnokság, 1993/94-től szlovák 1. liga
- az 1993/94-es szezon végéig két pont járt a győzelemért
A TELJES TÁBLÁZAT – Niké Liga, 2023/24 őszi idény:
HAZAI PÁLYA:
IDEGENBEN:
Ezt már olvasta?
![Ammar Ramadan: Nagyon örülök a győzelemnek](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/10/min.jpg?itok=DPiHZal7)
Ammar Ramadan: Nagyon örülök a győzelemnek
„A helyzeteink száma alapján öt-hat góllal is győzhettünk...
![Milan Dimun: Bízom benne, hogy kellőképpen felkészültek vagyunk](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/3/10915_dimun.jpg?itok=4JkkuljW)
Milan Dimun: Bízom benne, hogy kellőképpen felkészültek vagyunk
„Nehéz volt a felkészülés, de teljesítette a célját, az...