![Nagy Gyula felvételei Kis dolgok kellenek, nagy szeretettel – meggyújtották a második adventi gyertyát](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2023/dec/10/_nnn2655_2.jpg?itok=rVRMYC8i)
A közösségi programon előbb a Közös Igazgatású Szakközépiskola diákjai adtak műsort, majd városunk alpolgármestere, Karaffa Attila szólt a jelenlévőkhöz.
„Advent a csend, csendesség ideje, régen a böjt ideje is volt, a megtisztulásé, a fény befogadására való felkészülésé. Ha valaki maradt már váratlanul sötétben, vaksötétben, akkor tudja, hogy milyen az, amikor hirtelen a fény után kezd keresni (...).
Ösztönösen keressük a fényt. Jelképesen az adventben mi is a fény után vágyunk, hiszen szenteste fénybe borul a földkerekség.
Advent 2. vasárnapján, bronzvasárnapon, amikor a 2. gyertyát, a remény gyertyáját gyújtjuk meg, érdemes lelassítani és átgondolni, hogy az adventi időszak alatt bizony a mindennapjaink ne az állandó bevásárlásról, a folytonos idegeskedésről szóljanak, hogy kinek mit is vegyünk. Annál inkább az elcsendesedésről, az egyedülálló, magányos családtagok, embertársaink gondoskodásáról. Mert lehet másképp is az adventi időszakban és ellen lehet állni a hangoskodásnak. Mert a zajban nem halljuk meg az igazán lényegest, a szív szavát” – fogalmazott az alpolgármester, hozzátéve, hogy próbáljuk meg az adventi időszakban a szívünk kapuját kitárni, felkészülni, hogy Akit várunk, az megérkezhessen hozzánk szenteste.
„Ne kívánjunk magunknak nagy dolgokat, csak kis dolgokat, nagy szeretettel”
– idézte Teréz anyát Karaffa Attila, majd meggyújtotta a második adventi gyertyát.
(dszi)
Ezt már olvasta?
![Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/15/2025-01-15-korhaz-gynekologicko-porodnicke_oddelenie_v_dunajskostredskej_nemocnici_3.jpg?itok=ljk6uFlK)
Majd 700 baba született tavaly a dunaszerdahelyi kórházban
A dunaszerdahelyi kórházban 2024-ben 694 kisgyermek...
![A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/31/rendorseg-rov_3570.jpg?itok=gvsP8kEO)
A múlt évben csökkent a balesetek száma megyénkben
A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság kimutatása...