A Rákóczi Szövetség középiskolai helyi szervezete 2004 óta működik iskolánkban.
Hagyomány, hogy minden évben diákjaink ott vannak a fáklyás felvonuláson, több mint 3000 Kárpát-medencei diáktársukkal együtt.
A délelőtt folyamán a Néma forradalom című filmet tekintették meg, majd az ebédet követően az emlékezés koszorúját helyezték el az 1956-os emlékműnél.
A Műszaki Egyetem aulájában tartott központi emlékünnepséget követően elindult a fáklyás menet egészen a Bem térig, ahol a Bem szobornál koszorút helyeztek el.
Este a MOM csarnokban középiskolás Légy-Ott! és Honeybeast koncert várta a fiatalokat.
Köszönet a Rákóczi Szövetségnek a meghívásért, és azért, hogy újra megtapasztalhattuk az összetartozás érzését.
Klőr Levente
fotó: dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola Szabó Gyula 21
Ezt már olvasta?
Újabb mérföldkőhöz érkezett az Erasmus+ programban a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola
Szinte mindegyik szakirányzaton tanuló diák számára...
A Katedra Matematikaversenynek ad otthont a Szabó Gyula Alapiskola
A Katedra-versenyeknek több ízben otthont adó Szabó Gyula...