Back to top

Hangulatos koncerttel búcsúzott az idei Dunaszerdahelyi Nyár

Publikálva: 2023, szeptember 1 - 15:07
Énekesen, táncosan, közönségéneklősen zárta a Dunaszerdahelyi Nyár idei koncertsorozatát Ress Hajnalka.
Hangulatos koncerttel búcsúzott az idei Dunaszerdahelyi Nyár

A magyarországi énekes-előadóművész, Ress Hajnalka koncertje volt az utolsó a 2023-as év Dunaszerdahelyi Nyár rendezvénysorozatának.

Mint az idei összes nyáresti koncerten, ezúttal is Kosár-Józsa Janka köszöntötte az előadót és a közönséget, majd röviden bemutatta a Dunaszerdahelyi Nyár idei zárókoncertjének énekesét.

Takács Kosár Tímea, a koncertsorozat ötletgazdája, szervezője pedig köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki bármi módon hozzátett az esti koncertek megvalósulásához, azok sikerességéhez, kiemelve a Dunaszerdahely önkormányzata nyújtotta támogatást, és természetesen kiemelve a közönség szerepét - mert sem anyagi, sem jelenléti és tapsos támogatás nélkül nem lehetne igazi hangulatot varázsolni a Csaplár Benedek VMK szabadtéri színpadára.

A színészként, énekesként, énektanárként egyaránt aktív Ress Hajnalka pedig valódi nyáresti koncerthangulatot varázsolt a színpadra, és a színpad elé is. A technikai lehetőségeket kihasználva, egy szál mikrofonnal a kezében lecserélte az épített színpadot a közönséggel telt térre, így szórakoztatva a hallgatóságot. A hálás közönség pedig tapssal, közös énekléssel köszönte meg a szórakoztató műsort, sőt, néhányan még táncra is perdültek a kellemes dallamok hallatán.

A Dunaszerdahelyi Nyár az idénre búcsút intett, ám mint Takács Kosár Tímea, a Csaplár VMK igazgatónője mondta: az ilyen hangulatos koncertek mindig erőt adnak ahhoz, hogy jövőre is bizton belevágjanak a szervezésbe, hogy jobbnál jobb előadókat színpadra állítva kedves csütörtök estéket szerezzenek a látogatóknak.

A koncerten készült felvételeinket megtekinthetik képgalériánkban.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies