Back to top

Ismét itt a MOL Kukkonia Cup!

Publikálva: 2023, július 18 - 06:54
Ha nyár, akkor MOL Kukkonia Cup! Idén három napon keresztül zajlanak a küzdelmek az immár nyolcadik alkalommal megrendezett utánpótlástornán, amely Közép-Európa egyik legrangosabb ifjúsági labdarúgótornájára.
Ismét itt a MOL Kukkonia Cup!

Július 27-től 29-ig ismét a dunaszerdahelyi MOL Akadémia ad otthont a régió egyik legnagyobb figyelmet vonzó utánpótlástornájának, a nemzetközi MOL Kukkonia Cup versenynek. A háromnapos futballtornán öt ország – Szlovákia, Magyarország, Szerbia, Horvátország és Románia – U19-es csapatai mérkőznek meg a kupáért.

A neves versengés idén már nyolcadik évadához érkezett, ám a gyökerei még ennél is mélyebbre nyúlnak vissza. Az 1980-as években az Arató Kupa számított a mostani torna elődjének, amely 2015-ben a DAC labdarúgóklubnak és a Kukkonia polgári társulásnak köszönhetően indult újjá az addigra megváltoztatott MOL Kukkonia Cup néven.

A versenysorozat legeredményesebb résztvevőjének a DAC U19-es utánpótláscsapata számít, a hazaiaknak az eddigi hét tornán négy alkalommal sikerült elhódítaniuk az elsőséget. A sárga-kékek legutóbb tavaly végeztek az élen, de az idei címvédés nehéz kihívás elé állítja a hazai fiatalokat, hiszen rendkívül erős mezőny érkezik Dunaszerdahelyre. A DAC U19-es csapata mellett Szlovákiából a Somorja, Magyarországról a Győri ETO és a Puskás Akadémia, Romániából a Csíkszereda, Szerbiából a Topolya, Horvátországból pedig az Eszék korosztályos futballistái mérkőznek meg a végső sikerért.

A DAC Akadémia igazgatója, Németh Krisztián, bízik benne, hogy az idei torna is sikeres lesz, és nagy löketet ad majd a fiataloknak a további játékospályafutásukban. „Rendkívüli megtiszteltetés számunkra, hogy ezek a Kárpát-medencei csapatok évről évre visszatérnek hozzánk. Akadémiánkon idén is profi körülmények fogadják a csapatokat, így a fiatal játékosok minden figyelme a labdarúgásra összpontosulhat. Ezek a srácok mind bizonyítani és nyerni jönnek ide, így biztos, hogy idén sem maradunk el a korábbi években már megszokott színvonaltól, és kiélezett mérkőzésekből sem lesz hiány” – mondta Németh Krisztián.

A 2023-as VIII. MOL Kukkonia Cup helyszíne a MOL Akadémia, ahová minden kilátogató szurkoló számára ingyenes a belépés. 

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies