Márton Zsuzsanna, a szövetség elnöke megnyitójában elmondta, hogy céljaik között szerepel a gyermekekbe plántálni a szülővé válás iránti vágyat, hogy ők maguk is ezt tekintsék követendő életformának. „Meggyőződésem, hogy így tudjuk a legtöbbet tenni szülőföldünkért, nemzetünkért, megmaradásunkért és az összetartozásunkért, határon innen és túl.” – emelte ki az elnök asszony.
A Nagy Családi Vetélkedőt immár harmadik alkalommal indították útjára, és az áprilisban meghirdetett két online fordulót több száz család sikeresen teljesítette.
Az online fordulók pontszámai alapján a Kárpát-medence öt régiójából, a legjobban teljesítő családok kaptak meghívást a döntőre. A verseny során kiélezett, de nagyon jókedvű, szórakoztató feladtok megoldásával végül a Felvidékről, Gútáról érkezett Elzer család nyerte meg a 2023. évi Nagy Családi Vetélkedőt. A 2. helyeztt a Görög család lett, akik Délvidékről, Szabadkáról érkeztek. A 3. helyezett pedig az erdélyi Molnár család lett, akik Nagyernyéről érkeztek. A 4. helyezett a Magyarországot képviselő Göntér család lett Nagykanizsáról. Az 5. helyezett pedig az Iván család lett Kárpátaljáról, Dercenből. A nyertes családok pénzjutalomban részesültek. Azonban az összetartozás érzése, a baráti kapcsolatok kialakulása és nem utolsó sorban a jó hangulat, a szülők és a gyerekek közös öröme volt a fesztivál kiemelkedő jellegzetessége.
(sajtóhír)
Ezt már olvasta?
Lebbenő szoknyák, dobbanó csizmák – 70 éves lett a Csallóközi
December 14-én, szombat este ünnepelte a Csallóközi...
A XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny felhívása, 2025
A Csemadok Területi Választmánya Dunaszerdahely, a...