
A Pozsonyi Magyar Szakkollégium felvételt hirdet a 2023/2024-es évre az alapképzésben részt vevő pozsonyi egyetemi hallgatók, valamint tanulmányaikat szeptembertől a fővárosi egyetemen megkezdő, 25 év alatti diákok részére.
A felvételi jelentkezési határideje: 2023. június 25.
A felvételi eljárás kétfordulós, írásbeli és szóbeli részből áll. Jelentkezni az intézmény honlapján megtalálható online kérdőívvel lehet. A kérdőív kitöltése során egy motivációs levelet is várunk a jelentkezőktől. A szóbeli fordulókra július 1-én, illetve július 8-án kerül sor (választható).
Milyen lehetőségekkel jár a szakkollégiumi tagság?
A Szakkollégium egyszerre belvárosi lakhatást biztosító kollégium, diákközösség és oktatási intézmény. A PMSZ tagjai az egyetemi képzést kiegészítő kurzusokon, készségfejlesztő programokon vesznek részt.
A felvételire azok jelentkezését várjuk, akik a hagyományos egyetemi tömegképzésnél többre vágynak, készek fejlődni, egy összetartó magyar közösség tagjai lenni.
A felvételit sikeresen teljesítő tagok a Szakkollégium Kapucinus utca 5. alatt található belvárosi épületében, két- és háromágyas szobákban nyernek elhelyezést, melyekhez saját fürdőszoba, konyhai rész és gyors internet tartozik.
A szakkollégiumról
Az intézmény 2016-ban alakult. Olyan, mindenki számára értékes programokat állítunk össze, melyek során másutt el nem sajátítható készségekkel és ismeretekkel ruházzuk fel tagjainkat. Szakkollégistáink egy összetartó és segítőkész baráti közösség tagjaivá válnak. A Szakkollégium minőségbiztosításáért a Tanulmányi Tanács felel, melynek tagja – többek között - Ódor Lajos miniszterelnök. A Szakkollégium 2023-as évnyitóján Novák Katalin magyar államfő díszvendégként az intézmény végzőseit tüntette ki.
A programokról és a jelentkezési eljárásról bővebb információk az intézmény honlapján érhetők el.
(szakkollegium.sk)
Ezt már olvasta?
Több mint húsz csapatnyi fiatal elsősegélynyújtó mérte össze tudását
Csütörtök délelőtt mintegy száz ifjú elsősegélynyújtóval...
Hivatástudat, alázat, tehetség: Banyák Jenifer sikersztorija
Vannak pillanatok, amikor egyetlen megérzés képes...