Az európai kupaszereplésért vívott play-off és a bennmaradásért zajló selejtező visszavágóját követően tegnap végleg lezárult a 2022/23-as bajnoki szezon, egyúttal pedig kialakult a csapatok végső sorrendje, amely az új idény menetrendjének a kialakításához szükséges.
A Zsolna az Európa Konferencia Ligáért lejátszott play-off győzteseként a sorsolás szempontjából felállított lista negyedik helyére került, a ViOn maradt a tizenegyediken, míg a 12-es az újonc Kassáé.
Ahogy az már hagyománnyá vált, az egyes mérkőzések pontos kezdési dátuma és időpontja több tényezőtől is függ, ilyenek például a Fortuna Liga klubjainak az európai kupasorozatokban való szereplése és a televíziós közvetítések.
Az új bajnoki szezon július utolsó hétvégéjén rajtol el, tehát július 28-tól, péntektől július 30-ig, vasárnapig tart. A DAC a 2022/23-as szezon második helyezettjeként a 10. helyen végzett együtteshez látogat – ez pedig az MFK Zemplén Nagymihály.
A második fordulót a következő hétvégén, augusztus 4-6-án rendezik, amely keretén belül az újonc FC Kassa elleni hazai összecsapás vár ránk.
Ezt a találkozót két idegenbeli követi – a Rózsahegy és az Aranyosmarót elleni. A második hazai mérkőzésen a Besztercebányát fogadjuk, az idény első válogatott szünete előtt pedig még Trencsénben lépünk pályára.
Az alapszakasz első felében a két legnagyobb riválisunkat egyaránt hazai pályán fogadjuk. A DAC-Slovan rangadót közvetlenül a szeptemberi válogatott meccsek miatti szünetet követően rendezik a 7. forduló keretén belül (szeptember 15-17-e), a Nagyszombat pedig két héttel később látogat Dunaszerdahelyre. Az őszt egy héttel karácsony előtt zárjuk a Slovan otthonában.
Az első néhány forduló pontos menetrendje később lesz ismert a televíziós társaságok meccsválasztása és a Ligás Klubok Uniójának elnöksége beleegyezése után. Október végéig (tehát a 12. fordulóig) a hivatalos kezdési időpont 18:00 óra, novembertől márciusig pedig 15:00 óra. Az idény őszi fele a 18. fordulóval zárul a harmadik decemberi hétvégén. 2023 tavasza február második hétvégéjén indul a 19. forduló összecsapásaival.
Ami az Európa Konferencia Ligát illeti, csapatunk az 1. selejtezőkörben kezdi meg szereplését, amelynek a hivatalos játéknapjai július 13-a és 20-a (az ellenfelünk kilétét június 20-án tudjuk meg). A 2. selejtezőkörbe való bejutásunk esetén (a párosításokat június 21-én sorsolják), amelynek a találkozói július 27-én és augusztus 3-án kerülnek megrendezésre, az első két bajnoki összecsapásunk vasárnapra kerül át. Ugyanez lenne érvényes abban a 3. selejtezőkörbe (augusztus 10-e és 17-e), illetve a playoffba (augusztus 24-e és 31-e) való kerülésünkkor is.
A 2023-as ősz hivatalos menetrendjének a javaslatát itt találják.
A DAC mérkőzéseinek menetrendje a Fortuna Liga 2023/24-es idényének őszi felében:
1. forduló, 2023.7.29.: Nagymihály-DAC
2. forduló, 2023.8.5.: DAC-Kassa
3. forduló, 2023.8.12.: Rózsahegy-DAC
4. forduló, 2023.8.19.: Aranyosmarót-DAC
5. forduló, 2023.8.26.: DAC-Besztercebánya
6. forduló, 2023.9.2.: Trencsén-DAC
7. forduló, 2023.9.16.: DAC-Slovan
8. forduló, 2023.9.23.: Szakolca-DAC
9. forduló, 2023.9.30.: DAC-Nagyszombat
10. forduló, 2023.10.7.: DAC-Zólyombrézó
11. forduló, 2023.10.21.: Zsolna-DAC
12. forduló, 2023.10.28.: DAC-Nagymihály
13. forduló, 2023.11.4: Kassa-DAC
14. forduló, 2023.11.11.: DAC-Rózsahegy
15. forduló, 2023.11.25.: DAC-Aranyosmarót
16. forduló, 2023.12.2.: Besztercebánya-DAC
17. forduló, 2023.12.9.: DAC-Trencsén
18. forduló, 2023.12.16.: Slovan-DAC
Megj.: a megadott hivatalos játéknapok a klubok az európai kupasorozatban való szereplésük és a televíziós közvetítések függvényében változhatnak.
Nagy Krisztián / dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Edzői értékelés a DAC 1904 - Nagymihály (0:1) mérkőzés után
A tegnapi DAC 1904 - Nagymihály (0:1) bajnoki találkozót...