A DAC 119 éve íródó történetének legfontosabb mérkőzésére ébredt vasárnap minden sárga-kék szívű futballszurkoló. Három fordulóval a bajnokság vége előtt a Slovan elleni csúcsrangadó tartott lázban kicsiket, felnőtteket és aggastyánokat egyaránt. Már napokkal a mérkőzést megelőzően elfogyott minden jegy a MOL Arénába, az izgatott várakozást pedig szinte az egész Kárpát-medencében érezni lehetett. „Egyszerű” volt a meccs előtti képlet: ha legyőzzük a pozsonyiakat, megnyerhetjük a bajnokságot. Erre készültek megfeszített erővel egész héten a játékosok és az edzői stáb.
„Egyértelműen azzal a céllal lépünk pályára, hogy mindent megtegyünk egy olyan eredmény elérésének érdekében, amellyel elégedettek leszünk. Ez pedig a győzelem” – így nyilatkozott a rangadót megelőzően Adrian Guľa vezetőedző, aki ezúttal Dimunra és Mendezre sárga lapos eltiltás, Gavrićra, Risvanisra pedig sérülés miatt nem számíthatott. Csapatkapitányunk, Kalmár ennek ellenére is azt mondta, vért izzadnak majd a pályán, hogy meglegyen a győzelem.
Hatalmas felvezetéssel indult a találkozó, fantasztikus koreográfiával készültek szurkolóink, és akkor még nem is sejtették, mi következik majd öt perc múlva. Öt perc múlva ugyanis jött az első gól, méghozzá a lehető legjobb helyre, a Slovan kapujába. Még a füstbombák füstje lengte be a kapu előterét, amikor az első támadásunkból megszereztük a vezetést. Kalmár visszatett labdáját Krstović ballal levette, tolt rajta egyet, majd a felső léc segítségével a hálóba lőtte – 1:0.
Csodás kezdés után valami hasonló folytatásban reménykedtünk. Kalmár a tizenhatos vonaláról próbálkozott, gyenge gurítása azonban nem okozott gondot Trnovský kapusnak. Közben a „szurkolókedvenc” Davis készülődött cseréhez, mert Andzouana sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot. A panamai pályára lépését nagy üdvrivalgás fogadta.
A 12. percben egy másodpercre elnémult a teltházas stadion – Abubakari kiegyenlített. De csak azt hitte! Mert a VAR-vizsgálat után Glova játékvezető érvénytelenítette a találatot. Kezezés volt. Olyan hangorkán robbant ekkor a lelátókon, mintha újabb gólt szereztünk volna. Ment tovább a játék, minden egyes négyzetcentiért nagy harc folyt. A 17. percben Green hagyott ki egy ordító helyzetet, majd Medveděv magasan ívelt labdájába Čavrić fejelt bele rosszul. Nekünk így lett jó.
Elképesztő volt a hangulat az Arénában, a pályán közben kemény küzdelem zajlott. Glova játékvezető néha érdekes ítéletekkel borzolta a kedélyeket, leggyakrabban Kalmárral keveredett szóváltásba. A 28. percben csapatkapitányunk a sorfalba bombázott egy szabadrúgást, a 35.-ben pedig Petráš mentett hatalmasat: a gólvonalon fogta meg Kucka fejesét. Folytatódott az impulzív játék, melynek hevében Kalmár reklamálásért kapott egy sárgát. Ez még önmagában nem lett volna akkora baj, de így nem léphet pályára jövő héten a Zsolna ellen.
A 42. percben összejött a Slovannak az egyenlítés. Lovat a büntetőterület sarkán nagyon jól találta el a labdát, ami Kružliakon megpattanva hullott a hosszú sarokba – 1:1. A ráadás perceiben már csak egy Krstović-féle félfordulatosig jutottunk, de montenegrói csatárunk nem célzott elég pontosan.
Adrian Guľa egy cserét hajtott végre a szünetben: Blackmant levette, Ramadant felküldte. Közel jártunk a gólhoz a 47. percben, amikor Kalmár pontrúgásból beadott labdájáról csupán centikkel maradt le Brunetti. Sikerült megtartanunk a labdát, és a mérkőzésnek ebben a fázisában a mi akaratunk érvényesült. A közönség is feljebb csavarta a hangerőt, hátha a hangosabb buzdítást gólt eredményez. Az 51. percben szöglet után került a labda a sűrűjébe, igazán kevés hiányzott csak, hogy rezdüljön a háló, de a végén csak a bosszankodás maradt a kimaradt ziccer miatt. Legalább ekkora lehetőséget hagyott ki ellenfelünk a mérkőzés 57. percében, majd két perccel később is, amikor Čavrić a kapufát találta el.
A 61. percben újra szerephez jutott a VAR. A videószobából jeleztek Glova fülére, hogy nézzen vissza egy esetet, melynek során Lovat kezére pattant a labda a büntetőterületen belül. Percekig állt a játék, a bíró sok időt töltött a monitor mellett, de a végén az egyértelmű kezezés ellenére nem ítélt büntetőt a számunkra. Ki-ki meccs volt a javából, benne volt a levegőben, hogy bármelyik oldalon érkezhet az újabb találat. És érkezett is: Green előbb még kihagyta az óriási helyzetet, de az azt követő szöglet után már nem hibázott – 1:2. Mindez a 74. percben történt, s ekkor 5 pontosra hízott az égszínkékek előnye a táblázatban. Egyáltalán nem voltunk könnyű helyzetben, de a fiúk minden erejükkel azon voltak, hogy ledolgozzák a hátrányt.
Krstović sistergős lökete a 80. percben még elsuhant a léc fölött, de aztán jött egy sarokrúgás, és Ramadan fejese, amely után felrobbant a stadion – 2:2. Ismét két pontra olvadt a Slovan előnye, és volt még hátra 10 perc a rendes játékidőből. A pozsonyi szurkolók az egyenlítés előtt már bajnoknak kiáltották ki magukat, de a gólunk figyelmeztette őket, hogy nem lefutott még a meccs. Hajtottunk, kúsztunk-másztunk, minden porcikánkkal akartuk a győzelmet, a percek azonban egyre gyorsabban peregtek. A 89.-ben Krstović ígéretes helyzetben küldte Trnovský kapuja fölé a labdát, majd jött a feketeleves: Káčer kezére pattant a labda a pálya olyan területén, ahol az ilyenért büntetőt ítélnek, és sajnos ez meg is történt. Ennél az esetnél a játékvezető szemrebbenés nélkül a sípjába fújt. Kisebb dulakodás előzte meg a tizenegyest, a bíró mindkét oldalra kiosztott néhány sárga lapot. Végül a csereként beállt Weiss tette le a mészpontra a labdát, és nem adott esélyt Petrášnak – 2:3.
Tőrdöfés volt a javából. Fájó, szomorú érzés, mellyel abban a pillanatban az ember nem tud mit kezdeni. Weiss pedig a józan eszével nem tudott mit kezdeni, mert rendkívül sportszerűtlen módon ünnepelte a gólját, és éltette magát a DAC-drukkerek előtt. Piros lapot kapott az alakításáért, mellyel elérte célját: talpra állított és füttyszóra késztetett több mint 12 ezer embert. Innen már nem volt visszaút: a játék a 103. percig ment tovább, de nem tudtunk csodát tenni. A vereség ellenére is szólt a Szép volt, fiúk!
Teltház a stadionban, hiányérzet a lelkekben. Két fordulóval a vége előtt 5 pont a hátrányunk. Sajnos nem nehéz matek ez: csak a csoda segíthet ahhoz, hogy elsőként zárjuk a bajnokságot. Mindent megtettünk, mindent megpróbáltunk, de nem jött össze. Két mérkőzés van még hátra, fel kell emelnünk a fejünket, és tisztességgel befejezni a szezont. A helyzet ellenére is: mindörökké Dé-Á-Cé!
Edzői értékelés:
Adrian Guľa (DAC 1904): „Valószínűleg a legnagyobb elismerés a fociban, ha egy vesztes mérkőzés után – amikor a legnagyobb riválistól kapsz ki – egy egész stadion megtapsolja a csapatot. Ez ma megtörtént. Mindenki nagyon várta ezt a mérkőzést. Óriási foci volt. Olyan DAC-ot látott mindenki, amely az elsőtől az utolsó percig teljes erőbedobással harcol, és óriási szégyen, hogy egy ilyen meccs után a bíróról kell beszélni. Tudom, a legmagasabb szinten, még a Bajnokok Ligájában is történnek hibák, de ha ott a lehetőség, hogy megnézze a videón a kétes szituációt, majd utána azt mondja, hogy nem történt szabálysértés, akkor ez számomra elfogadhatatlan. Dohál játékvezetőt korábban feláldozták, valószínűleg valahol Alcatrazban bűnhődik. Hogy egy ilyen szuper mérkőzés után ilyen remek játékosokkal egy személyről kell beszélni, ez szégyen. Beszélni kell róla, és rá kell mutatni. Nem úgy, mint amikor a riválisunk meccsei után nem mutatnak meg egyetlen kétes szituációt sem. Nagyon bízom benne, hogy erről szó lesz, és beszélni fogunk róla. Ez az, ami nagyon fáj, amire nagyon haragszom. Nagyon jó mérkőzés volt, óriási hangulatban. Nagyon hálásak vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy mi azt a bajnoki címet egyszer ide fogjuk hozni Dunaszerdahelyre. Ugyanakkor azt is tudjuk, ehhez az kell, hogy legalább 6-7 ponttal többet szerezzünk. A mai meccsen is voltak gondjaink, hiányzott Risvanis, Gavrić, Andzouana pedig korán lesérült. Ennek ellenére a maximumot nyújtotta a csapat. Nem is tudom, mit lehetett volna még változtatni, vagy hogy tudtunk volna még nekik segíteni. Ma is bebizonyosodott, hogy Dunaszerdahelyen mindenki imádja a focit, imádja a DAC-ot, a klubszíneket. Nagyon bízom benne – és meg vagyok győződve róla – hogy meg fogjuk ezt csinálni, össze fogjuk ezt hozni, és mindent bele fogunk adni, hogy ez így legyen.”
Wladimír Weiss (Slovan): „Mindkét csapat számára ez volt az év mérkőzése. Mivel sikerült megnyernünk, elégedettek vagyunk. Nagyon nehéz meccs volt, egy nagyon nehéz környezetben, egy nagyon jól játszó hazai csapat ellen, akik az elején megszerezték a vezetést azután, hogy elkövettünk egy nagy hibát. Sikerült azonban visszatérnünk. Lovat az első gólnál hibázott, de a szép találatával ezt kárpótolta. Átálltunk a 4-4-2-ről a 4-3-3-ra, Čakvetadze középre húzódott. Bíztam benne, hogy két csatárral veszélyesebbek leszünk. Azzal számoltam, hogy a hazaiak jobban fognak tartani tőlünk, de a gól szárnyakat adott a hazaiaknak. Nagyon köszönöm a szurkolóknak ezt a csodálatos hangulatot, ez egy igazi kicsúcsosodása volt a bajnoki szezonnak, mindennel, ami hozzá tartozik. Érzelmileg is, minőségileg is. Az ilyen érzelmek hozzátartoznak a rangadókhoz, magához a focihoz. Természetesen történtek olyan események is, melyeknek nem kellett volna megtörténniük. Az biztos, hogy ezzel a győzelemmel nagy lépést tettünk a bajnoki cím felé, de még nincs vége. Mondtam is a csapatnak, hogy még nincs itt az ideje az ünneplésnek, hiszen vár még ránk két nehéz mérkőzés. Teljesen más helyzet alakult ki a bajnokságban, mint korábban volt, most már mindenkinek esélye van a harmadik helyre. Bármi megtörténhet. A foci képes arra, hogy hatalmas meglepetéseket produkáljon, akár még a DAC is lehet bajnok. A fiam piroslapja nyilván felesleges volt. A góljához gratulálok, de amit utána művelt, azt meg kell vele beszélnem. Elégedettek és boldogok vagyunk, de észnél kell lennünk, és a következő meccsre kell készülnünk.”
DAC 1904 - ŠK SLOVAN BRATISLAVA 2:3 (1:1)
Fortuna Liga, rájátszás, 8. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2023.05.07., 17:30
Játékvezetők: Glova - Bednár, Poláček
Nézőszám: 12211
Gólszerző: 5. Krstović, 81. Ramadan, ill. 42. Lovat, 74. Green, 95. Weiss (11m)
Sárga lap: 37. Kalmár, 92. Káčer, 94. Davis, 99. Krstović, ill. 27. Kasia, 75. Weiss (pályán kívül), 94. De Marco
Piros lap: 95. Weiss
DAC 1904: Petráš - Pinto, Kružliak, Brunetti, Andzouana (11. Davis) - Nebyla, Káčer, Kalmár (K) - Blackman (46. Ramadan), Krstović, Veselovský (78. Niarchos)
Slovan: Trnovský - Medveděv, Kasia, De Marco (K), Lovat - Kucka, Čakvetadze (89. Weiss), Kankava - Čavrić (83. Zmrhal), Abubakari (89. Barseghyan), Green
A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás: 55% : 45%
Lövések: kapura: 3:3, mellé: 7:8
Szöglet: 10:8
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Edzői értékelés a DAC 1904 - Nagymihály (0:1) mérkőzés után
A tegnapi DAC 1904 - Nagymihály (0:1) bajnoki találkozót...
Ideiglenesen Branislav Fodrek veszi át a DAC irányítását
A DAC új, ideiglenes edzői stábját Branislav Fodrek...