„Nem született könnyen a győzelem. Úgy gondolom, hogy a gólom sokat segített nekünk, mivel az első félidő végén esett. A második játékrészt is jól indítottuk, hiszen sikerült hamar megdupláznunk az előnyünket. Attól kezdve ismét elkezdtük élvezni a játékot. A második találatunk után már éreztem, hogy nyerünk, és azt is tudtam, hogy harmadszor is betalálunk. A hazaiaknak is megvoltak a lehetőségeik, de kihagyták a tizenegyest.
Ennél a momentumnál végre mellénk állt a szerencse, mert ha belövik, sokkal nehezebb lett volna ellenük. De végül három-nullára győztünk, és végre sikerült három pontot zsákmányolnunk. Ezzel elég nagy kő esett le a szívünkről. Úgy vélem, hogy ez a siker mindenkinek jót tett, de most már a szerdai kupamérkőzésre összpontosítunk. Mindenképpen tovább akarunk jutni, és a jó eredményekkel folytatni a bajnokságban is,” mondta röviddel a szombati mérkőzés lefújását követően Peter Štepanovský, a DAC 28 éves középpályása.
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Edzői értékelés a Nagymihály - DAC 1904 (0:3) mérkőzés után
„Sok helyzetet alakítottunk ki, és végig, 90 percen...
Samsindin Ouro: Kívülről egyszerűnek tűnik, de kemény munka van mögötte
„Örülök, hogy fontos győzelemhez segíthettem a csapatot.”...