![Illusztrációs felvétel (pixabay) 2023 júliusától változik a II. nyugdíjpillér](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2023/jan/1/poverty-gb30a46eea_1920_0.jpg?itok=R2jiw_d5)
Ez a terület a jövendő nyugdíjasokat érinti, de míg a nyugdíjak már januártól emelkednek, s a szülői bónusz is az új évtől életbe lép, a második nyugdíjpillért érintő változások júliustól lesznek érvényesek. Igaz, jobb ha tudja, mire érdemes odafigyelnie már korábban is.
A jövő évi változások azokat érintik majd, akik 1968 után születtek, s jelenleg nem az indexált alapban spórolnak. A korábban jelzettek alapján minden érintett februárig tájékoztatás kap arról, hogy miként érinti változás. A nagy kérdés, hogy milyen következményekkel jár majd a változás, hiszen a munkaügyi minisztérium szerint jelentős előrelépést hoz a megtakarított pénzmennyiség szintjén, vagyis a második pillérben lévő személyek nyugdíja akár több mint a felével is növekedhet az elkövetkező évtizedekben.
Nézzünk pár fontos kérdést:
A változás érinti azokat is, akik először kezdenek a nyugdíjukra takarékoskodni?
Igen, azok, akik 2023 májusától kezdenek el takarékoskodni, már automatikusan a indexált alapba kerülnek.
Hány személyt érint a változás?
A nyugdíjakat kezelő pénzügyi intézmények szerint 1,1 millió szlovák állampolgárt, akiknek jelenleg 5,6 milliárd eurós megtakarításuk van.
Kötelezővé válik a második nyugdjípillérben való részvétel?
2023 májusától a 40 év alatti nyugdíjbiztosítással rendelkezők számára igen. Két éven belül a belépéstől azonban ki is léphetnek, a belépéstől számított 180 napon belül pedig maguk választhatnak igényeik szerint nyugdíjpénztárat. Ha nem választanak, akkor a Szociális Biztosító választ nekik a pénztárak abc-sorrendje alapján, de ezt az intézményt később megváltoztathatja a takarékoskodó.
Változik a nyugdíj kifizetésének módja is?
Igen, ez a változás 2024-től lép érvénybe. A megspórolt összeg egyik része ún. programozott módon kerül kifizetésre, ennek hossza az átlagéletkor függvényében lesz meghatározva a nyugdíj kezdetéhez képest. A megtakarított összeg másik fele pedig továbbra is növekedhet az alapokban, s a programozott időszak végén ebből vásárolható meg az élethosszig tartó nyugdíj. Az egyszeri kifizetés módjának feltételei még pontosításra várnak, de ennek adóterhei lesznek.
Csökken a nyugdíjpénztáraknak fizetett illetékek mértéke is?
2023. januárjától ezen a téren is változásra számíthatunk, két illeték ugyanis megszűnik, de a nyugdjípénztárak magasabb összeget számlázhatnak a nyugdíjalapok kezeléséért. A tárca elemzése szerint viszont így is csökken az illetékek mértéke, amely hosszabb távon növelheti a megtakarított összeget.
Növekszik a rendszerbe befolyó jövedelemrész aránya?
Eddig a havi a bruttó keresetünk 5,5% került a második pillérbe, de jövőre már 5,75 százalék, 2024-ben pedig 6 százaléknak kellett volna a rendszerbe kerülnie. A változást viszont jegelték, s az elkövetkező években is a bérünk 5,5 százaléka kerül majd a nyugdíjpénztárak által kezelt alapokba.
ma7.sk/Rajkovics Péter
Ezt már olvasta?
![Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/4/20250202_1324021.jpg?itok=Hup_9KK5)
Az állomások előtti körforgalomról szólt a testületi ülés
Soron kívüli ülést tartott ma a város képviselő-testület....
![A nemzeti minimálbérek alakulása januárban az uniós tagországokban](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/8/euro-6547061_1280.jpg?itok=fEVvgb4b)
A nemzeti minimálbérek alakulása januárban az uniós tagországokban
A közösség 27 tagállamból 22-ben van meghatározott...